Délelőtt belép egy kiránduló 'társaság az alcsúti parkba. S alighogy mennek: egy hatalmas fán megpillantanak valakit. Zubbony van rajta, s fűrészeli az ágakat.

-- Hallja kérem! -- kiált föl hozzá a társaság egyik tagja.

- Mit parancsolnak?

- Szeretnők megtekinteni a főhercegí parkot. Szabad?

- Már hogyne volna szabad?

- Merre megyünk legjobban?  .. . Vagy igen: nem vezetne maga minket körül?

-- Nagyon szívesen, csak előbb lemászom.

S hogy lejött a zubbonyos munkásember illő tisztelettudással köszönt, és kezdte vezetni a társaságot. Nagyon jó vezető volt, megmutatott, megmagyarázott mindent töviről hegyire. A társaság nem egyszer összesúgott: - Milyen művelt emberek szolgálják a főherceget!

Mikor aztán már' mindent láttak, a társaság három forintot adott a- kalauznak bórrava'óul, amit ez szépen megköszönve elfogadott.

A társaság már kifelé indult. De még nem ért ki a, parkból,  mikor egyik is, másik is mondja: „ De József főherceget mégse láttuk !”.

. Arra megy: éppen szintén egy kertészféle, megszólítják: - Mondja csak: hogyan láthatnánk még József főherceget?

-Éppen jókor kérdik. Nézzék, amott megy . . .

-- Az a zubbonyos?

- Az.

A társaság majd hogy el nem süllyed szégyenletében. A zubbonyos alak volt vezetőjük, akinek ők – a főhercegnek – három forintot adtak borravalóul.

Délben pedig József főherceg mondotta Klotild főherceg asszonynak: - Édes jó feleségem, mai ebédet már megkerestem.

S előveszi a zsebéből a három forintot, s elmondja, hogyan kereste meg ezt az összeget.

A borravalót aztán szétosztotta az alcsúti szegény gyerekek között.

(Thewrewk István közlése)