Cigányok vallási nyelvezete Nyomtatás
Írta: Majsai Virág Eszter   
2010. július 28. szerda, 18:22

A vallási formanyelv szociolingvisztikai vizsgálata Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei cigány keresztény vallási közösségekben

1. A KUTATÁS TÁRGYÁNAK MEGKÖZELÍTÉSE

Előhipotézis: a vallási formanyelv minden környezetben sajátos módon fordítódik le. A jelenség leginkább a magyar nyelvtől különböző nyelvvel is rendelkező csoportoknál körvonalazható.
A vallási kifejezések értelmezési síkja eltér a templomba járó gádzsók és cigányok esetében. Ebben a különbözőségben szerepet játszhat az iskolázottság, a többségi társadalomhoz való kulturális integráltság és a lokálisan adott vallási közösségbe való beépülés mértéke, a szülök és felmenők vallásossága, a vallás gyakorlásának intenzitása, de a származási hely is.


Az alapvető kérdéseim a következők voltak: a) mennyire befolyásolják a fent említett a szempontok a vallási fogalmak megértését és használatát, esetleges speciális értelmezését? b) Milyen mértékű és jellegű, általam is mérhető jellegzetességei figyelhetőek meg a vallási fogalmi-nyelvi kategóriák roma közösségekben való használatának a nem cigány csoportokkal mint kontrollcsoporttal szemben? c) Milyen csoportszociológiai jellemzők mentén mutatnak jellemző egyezéseket az esetleges eltérések? Mennyiben érzékelhető a nyelvi kultúrában a helyi vallási közösségek befogadó nyitottsága?


A jellemzően vallási nyelvi kategóriáknak van ugyan egy általánosan elfogadott, többségileg érvényesnek tekinthető jelentéstartománya, de a vallásszociológia, a vallástörténet, a néprajz és a nyelvészet meglehetősen egybehangzó álláspontja szerint e nyelvi kifejezéseknek mindig léteznek helyi és egyéni variánsai, jellegzetességei, konnotációi is. Így tehát arra az is nagyon kíváncsi voltam, hogy felfedezhetőek-e olyan speciális vonások a cigányok vallási fogalomhasználatában, amelyek elsősorban nem szegregáltságukból, vagy iskolázottsági helyzetükből adódnak, hanem hagyományaik, a kulturálisan rájuk jellemző vallási attitűd, esetleg érzelmi, mentalitásbéli sajátosságaik természetes következményi.


2. ELŐZETES KÖVETKEZTETÉSEK, AVAGY UTÓHIPOTÉZISEK


2.1. A cigány társadalom tagjai nincsenek szerves kapcsolatban a nagyegyházi közösségekkel (ezek egyszersmind a makrotársadalom, azaz a társadalmi paradigmákat meghatározó többségi, a „befogadó” stb. közeg képviselőinek is számítanak). Távolságuk, kirekesztettségük révén nem integrálódnak annyira, hogy a makroközösség formanyelvét végül ismerjék és beszéljék.
Az „ismerés” természetesen nem szakmai jártasságot jelent, hanem azt, hogy egy bizonyos konszenzussal használt nyelvi jelrendszert azonos vagy erősen hasonló jelentéssel alkalmazni: ugyanazt érteni alatta, ugyanolyan módon, tehát közös nyelvként kommunikálni használni.


2.2. Mivel a cigány közösségek nem beszélik ezt a nyelvet, amelyik a makroközösség számára elfogadott és egyben ezoterikus (azaz csak bizonyos helyzetekben, és egy szűkebb réteg által használt közlési szint), maguk is „hozzájárulnak” kirekesztettségükhöz, erősítik és állandósítják azt. Azaz az érintettek nem csak elszenvedik, hanem bizonyos értelemben aktívan termelik is ezt a sanyarú állapotot. Kirekesztettség alatt persze nem valamilyen faji megkülönböztetettséget értek, hanem egy folyamatos idegenséget, el nem fogadottságot, másodrangúságot.


2.3. A nyelvi szinte lezajló diszkriminációs folyamat két szála tehát kölcsönösségben van egymással, egymást erősíti. A kommunikációs rítusok hiányos ismerete (adott esetben a szavak és megfelelő használatuk teljes ismeretlensége, vagy csak használati szabályaik közösen elfogadott ismeretének hiánya, e szabályoknak részleges ismerete, továbbá a hozzájuk kötődő rituálék: az ünnepi gyakorlat, az istentiszteleti cselekmények szabályos használatának részleges, vagy teljes ismeretlensége) újabb elutasítást termel és/vagy állandósít, a többséget pedig megerősíti viselkedésmódja helyességében. A számos példa közül (amelyeket a kutatási összefoglalóban részletesen is bemutatnék) említem meg a) az „ébredés” szót, amely alatt az érintett cigányok, akikkel találkoztam, többnyire nem értenek semmit (ti. vallási hagyományvilágukban nem tulajdonítanak jelentőséget annak az élménynek, amelyre a kifejezés utal), illetve egyszerűen profán értelemben ismerik, és az éjszaka utáni felkelést értik alatta; vagy b) a „bűnök letételének” a gondolatát, ami a felnőtt keresztséget valló kisegyházak tanításában azt jelenti, hogy csak ebben az esetben válhat valaki (azaz pl. nem dohányzik többé) megkeresztelt egyháztaggá; ezt a gondolatot az egyik beszélgetőpartnerem ugyancsak profán értelemben használta, és úgy fordította le a maga számára, hogy a „dohányos ember nem fürödhet”.


Megemlíteném, hogy a fentiekben észlelhető „érdektelenség” az adott vallási értékekkel szemben más valláskulturális közösségekben sem ismeretlen. És nem lényegtelen az sem, hogy a vizsgálatban használt szakkifejezés értékű fogalmak a többségi társadalom vallási régióiban is többnyire másodlagosan ismertek csak. A szoros vallási tartalommal használt, és ezzel a jelentéstartalommal a cigány közösségekben ismeretlen kifejezések mindenesetre egy rosszul katalizáló spirálként működnek: a) a makrokörnyezet vallási közösségeitől való távolságuk miatt nem tudnak megismerkedni azok „szabatos” használatával, ez pedig b) fokozza kirekesztettségüket a közös nyelvet beszélők, közös kommunikációs és érzelmi élményekben összetartozók közösségéből, és vesztessé teszik őket a csoportkohézió és csoportszolidaritás szempontjából.


2.4. Figyelmet érdemlő jelenség itt az a vallásszociológusok által megfigyelt fejlemény is, hogy azok a cigányok, akiket a többség (most értelemszerűen a vallásos-egyházias többségre gondolunk) elfogad, azok egyúttal ki is rekesztődnek a maguk „természetes” közegükből, és tehát a továbbiakban nem erősítik eredeti közösségük integrálódásai hatékonyságát, de a többségi társadalom integrációs erejét sem. (A jelenség magyarázata messzire vezetne, és a későbbiekben talán lesz módom arra is, hogy megvizsgáljak néhány sikeres integrációt. A jelenség egyszerű magyarázatát egyelőre abban látom, hogy a cigányokat befogadó vallási közösségek elfogadó, integráló készsége azt előfeltételezi, hogy az illető mindenestől változzék meg, és teljesen különüljön is el az önmagában alacsonyabb értékűnek, vagy éppen teljesen értéktelennek ítélt mikrokörnyezetétől.)


2.5. Említést érdemlő, fontos megfigyelésem volt az is, hogy vannak szavak, kifejezések, jelentéshordozó egységek, amelyeket megegyezés alapján alkalmaznak. Ilyen például a „vértanú”. Az ilyen szóbeli ikonok azonban a) vagy olyan értéket kommunikálnak, amely a makroközösségben nem számít értéknek (pl. a cigány hányattatás, s cigány sors; lásd ez utóbbihoz a cigány himnusz ismert sorait: „megátkoztál, meg is vertél, örök csavargóvá tettél”), b) vagy valami olyan értékre vonatkoznak (pl. „prédikátor”), amely csak bizonyos, hozzájuk hasonlóan kisebbségi helyzetben lévő vallási közösségeknél fontos (pl. a szekták között), miközben a többségi társadalom ennek megfelelő kifejezése már inkább a „pap”, a „plébános”. (Sőt, ami igen érdekes, bizonyos szinten ezt a különbséget ők maguk is ismerik, sőt, ellentmondásos módon működtetik is. Példa erre, hogy amikor „megnyugtatóan”, „kielégítően” jó temetést akarnak, akkor a „pap”-hoz mennek, aki a többségi, a „normatív” közösség által bevett, és tehát feltételezhetően értékesebb vallási tartalommal képes arra, hogy az elhunyt ember számára biztosítsa a halál utáni üdvösséget; szemben a „prédikátorral”, aki „csak” a pásztorolja a lelkeket az e földi világban, illetve akinek a segítsége, közreműködése könnyebben is elérhető, és a hatékonysága kielégítő is, de csak e földi világban.).


2.6. Különösen érdekes azoknak a kifejezéseknek a kérdése, amelyek ismertsége mögött egyértelmű vallásföldrajzi okokat is megfigyelhetünk. A katolikus „eukharisztia” például azért nem ismert az azonos kategórát jelentő protestáns „úrvacsorával” szemben, mert vagy nem él az adott helyen jelentős katholikus közösség, vagy mert kapcsolatot alapvetően a protestánsokkal ápolnak. Ugyanakkor az is megállapítható, hogy a kifejezés ismeretlensége egyfajta társadalmi elszigeteltséget jelent, hiszen a többségi társadalom valamely kontrolcsoportjánál szinte vizsgálat nélkül is feltételezhetjük, hogy hasonló esetben sokkal nagyobb arányban ismerné a felekezet formanyelvi megnyilvánulásait, éspedig az iskolázottsági szemponttól teljesen függetlenül.


2.7. Egy különösen összetett jelenségre bukkanhatunk a cigány vallásos csoportok makrotársadalom vallási közösségeivel szembeni ún. „haszonelvű” viszonyulást vizsgálva. (Ez a viszonyulás ugyancsak elutasítást generál a megállapodott viszonyokat termelő, azokat a „haszonelvűség” közvetlen jelei nélkül használó, és erkölcsileg magát ezáltal is felsőbbrendűnek érző többségi társcsoport részéről). Az olyan erkölcsi megállapítás, mint pl.: a cigányok még a vallás területén sem „megbízhatóak”, „erkölcstelenek” stb., valójában egy nem reflektált vélekedés, hiszen abból indul ki, hogy az, amit a többség tesz, az önmagában véve erkölcsös, és tehát alkalmas is a másként élő viselkedésének minősítésére. Egyáltalán nem jut szóhoz például ebben a szemléletben, hogy a cigány közösségeknek ez a vallási világban valóban tetten érhető magatartásmodellje a bámulatra méltó rugalmasság, alkalmazkodóképesség ténye is; egyfajta túlélésstratégiai adottság. (Hiszen végül is mellőzöttségük, kirekesztettségük ellenére is megtalálják, megkapják a minimumát annak, amit szeretnének.) Végképp figyelmen kívül marad ennek a szembetűnő magatartásnak a „többségi” vallásoknak szóló kritikai tartalma (pl., hogy miért nem képesek elégséges közösségi és vallási „áruval” ellátni a „vándorlókat”).


2.8. Végezetül ki kell térnem arra, hogy a nyert benyomásaim sok tekintetben csak előzetes jellegűek. Menetközben, a konkrét vizsgálat során figyeltünk fel arra, hogy sokkal adequátabb fogalmakkal is dolgozhattunk volna, illetve hogy több ilyent kellett volna a kérdőívekre felvenni. Az első adatfelvételt így módszertani tanulási fázisnak is tekintem, amelyet feltétlenül ki kell egészítenem egy következővel. (Az első felmérést egyszersmind kontrollanyagként is tudom alkalmazni.) Összegezve: ezt az első – de máris nagyon sok tanulságot magában rejtő – kísérletet inkább csak elővizsgálatnak tekinteném.


(Majsai Virág Eszter, PTE BTK romológia szakos hallgató)

 

Módosítás dátuma: 2011. január 29. szombat, 18:58