A czigányok mint tábori zenészek Nyomtatás
Írta: Markó Miklós   
2017. március 14. kedd, 11:19

1896-ban jelentette meg Markó Miklós, saját kiadásában, Czigányzenészek albuma című könyvét, amely nemcsak érdekes kuriózum a maga nemében, hanem saját kutatásai alapján – terjedelmes szócikkeivel és leírásaival – a magyarországi roma muzsikusok első komoly lexikona is a 18. századi Czinka Pannától Dankó Pistáig és a 19. századvég más nagy prímásaiig.

Az albumból egy rövid részletet közlünk az 1848–49-i szabadságharc cigány zenészeiről. A korabeli helyesírást megtartottuk.

A czigányokat, mint tábori zenészeket először II. Rákóczi Ferencz alkalmazta felkelő seregeinél. Egy-egy seregnél rendesen 24 tagból álló zenekart tartottak, kik a fejedelemnek konvencziós cselédei voltak. E pompás zenekarok felerésze vonó-, felerésze pedig fuvó-hangszerekkel volt ellátva. Volt néhány tárogatóval ellátott zenész is. A tárogatót I. Ferencz király tudvalevőleg roppant veszedelmes hangszernek tartotta.

1810-ben, midőn a Rákóczi-indulót másodszor tiltotta el a bécsi udvar, Kecskeméten egy czigányzenekar, a tilalom daczára, a mélabus tárogatón a Rákóczit fujta el a piaczon, tetejébe pedig a „Rákóczi és Bercsényi siralma” czimü nótát. A lakosság erre olyan tűzbe jött, hogy az ott állomásozó Windischgrätz vasasnémet katonák közül 40-et vasvillával és dorongokkal agyonvertek, ráadásul pedig az egész ezredet kiverték a városból. Bécsben ez nagy szöget ütött a hadügyi kormány fejébe, s külön császári rendelettel minden megyefőnöknek meghagyatott, hogy a kurucz-idők specziális hangszerét országszerte elégessék, s annak készitését, használatát örök időkre eltiltották. A tárogatókból néhány példányt az Andrássy-grófok krasznahorkai várában őriznek, melyeket a nemrég ott járt Káldy Gyula karnagy megszólaltatott.

Midőn 1848-nak őszén a magyar seregeket szervezni kezdték, első gondja volt minden csapatparancsnoknak saját zenekart szervezni zászlóaljához. Csupán Görgey Arthur nem türte meg eleinte hadtestében a czigányzenészeket. Azt tartotta felőlük, hogy rontja és mulatóvá teszi hadtestének tisztjeit. Mégis később, midőn a bányavárosokban táborozott, czigányzenészeket hozatott, s rendesen ütközet után nagy tiszti mulatságokat rendezett.

Ilyen mulatságot adott Kassán a zólyomi nemzetőröknek Lajos Tóni vezetése alatt álló hires tábori zenekara által, sőt egy nappal a branyiszkói ütközet előtt is fényes bált adott Görgey Lőcsén és másnap néhány órával előbb még a tánczoló tisztek Guyon tábornok vezetése alatt győztek.

Erdélyben Bem hadtestében a még most is élő Salamon János primás volt a karmester. A zenekar hangjai a vizaknai ütközet után azzal a szerény kérelemmel járultak küldöttségileg Bem elé, hogy vegye el tőlük a piros nadrágot, mert az ellenség generálisoknak nézi őket és oda lő.

A debreczeni nemzetőröknek Boka Károly, a szegedieknek az Erdélyiek, a békési nemzetőröknek Kakas Márton, a losoncziaknak Bunkó Ferencz, a gömörieknek Győri György, a csanádiaknak Puka, a pestieknek Sárközy Ferencz és Farkas József, a győri nemzetőröknek Farkas Miska volt a zenekarvezetője. E zenekarok leginkább a Kossuth-, Klapka-, Batthyány- és a Rákóczi-indulókat játszották ütközeteknél.

Ha hangversenyt adtak, rendesen Kossuth-kalapos magyar koronával ellátott czimereket adtak ki, a mely egy igen finom papirra kővel nyomott, arabeszkből font, rózsaszinü keretű programmot mutat. A programm a 39-ik számu debreczeni ezred zenekarától származik, mely akkoribban Pétervárad várában volt elhelyezve, az ezred 2-ik zászlóaljával együtt.

Az érdekes program a következőképen van összeállitva:

P R O G R A M M

Péterwardeiner Festung am 26-ten Mai 1849. den durch die Capelle des 39-ten Infanterie Regiments Don Miguel vorgetragen werden den Musik Piécen.

1. Hunyadi Marsch von Erkel

2. Magyar induló von Bihari

3. Radetzky Marsch

4. Csárcsia csárdás von Farkas Miska

5. Standarten-Fanfare der Preussischen Garde du Corps 6. Verbunkos Csárdás von Borzó Miska

7. Grenadier Marsch

8. Clarinét Csárdás von Egressy.

A 8 számból álló program, mint látható, csupa magyar és klasszikus darabokból állt.

Megtörtént nagyon sokszor, hogy a támadásra induló honvédek magyar nótáit kisérték a czigányok lelkes tüzzel. Igy történt pl. a váczi csatánál 1849. julius 15-én, hogy a felső városrész apró viskói javában égtek, midőn a vitéz honvédek az „Ég a gunyhó, ropog a nád” czimü nótával a zenekar kiséretében megtámadták a piaczon tétlenül álló orosz-cserkesz katonákat. A roppant zajtól megrémült hadfiakat halomszámra lőtték a vitéz veressapkások, kiknek sarkában ott volt Pityó József bandája.

Az közhiedelem tárgya, hogy a czigányok félnek a puskától. Pedig ennek az albumnak a szerkesztőihez beérkezett nagybecsü adatokból csak egy esetben tünik ki, hogy a czigányok megszöktek a csatatérről, mely az 1849. julius 25-iki görömbölyi ütközetnél történt, hogy a borsodi nemzetőrök önkéntes zászlóaljának zenekaránál Győri György primás és társai megszöktek, mert a nagy sötétségben véletlenül a mi honvédeink lövöldöztek reájuk.

E nagy időkből, habár a 48-iki honvédek évről-évre fogynak, életben van még Sárközy Ferencz 1848/49-iki hadnagyi ranggal fölruházott karmester, Mányi Lajos s. a. ujhelyi, Gönczy Károly beregszászi, Salamon János kolozsvári, Rácz Rudi losonczi és Balázs Kálmán bpesti és Farkas József ráczkevei zenekarvezetők, kik büszkén emlékeznek vissza a nagy napokra, hogy vitéz honvédeinket vonóikkal lelkesitették a szabadságért vivott dicső küzdelemre…