A cigányok története és a magyarországi roma etnikumhoz köthető konfliktusok eredete Nyomtatás
Írta: Tóth Csaba   
2016. június 30. csütörtök, 18:54

Publikációmban a cigány nép eredet-történetéről és ezzel párhuzamban e népcsoporttal szemben Európa számos területén, így Magyarországon is kialakult előítéletekről fogalmaztam meg gondolatokat. Az elmúlt években több felmérés és tudósítás szólt arról, hogy hazánkban nő az antiszemitizmus, e jelenség etnikai -történeti vizsgálatának viszont megítélésem szerint mind kevesebb időt szentelünk.

 

A romák eredet története, viselkedése és szokása, valamint a velük szembeni évszázadosnak mondható ellenszenv között pedig számos összefüggés mutatható ki. A publikációmban történeti emlékek és nyelvészeti kutatások alapján kerestem arra a választ, hogy a mára Európa szinte minden országában megtalálható cigányság, mint az utolsó európai nomád nép, hogyan is tudott beilleszkedni a már meglévő társadalmakba.

 

(Tóth Csaba tanulmánya a Hadtudományi Szemlében jelent meg 2014-ben, teljes terjedelmében a csatolt pdf fájlban olvasható.)