Cigány népismeret - könyvismertető Nyomtatás
Írta: Administrator   
2011. március 02. szerda, 13:04

Gazdag empirikus ismeretanyaggal, szív-közeli aspektusból megírt könyvvel ajándékozta meg a közvetlen közelmúltban olvasóközönségét Székely János püspök úr. 125 oldalas, a Szent István Társulat kiadásában megjelent Cigány népismeret című könyve jól átgondolt, tartalmas, hiteles mű, a roma kultúrát bemutató szakirodalom palettáján.

A cigányok jelképei, nyelve, és eredete taglalása után a vándorlással, új hazába érkezéssel, és letelepedéssel foglalkozik, valamint a befogadó népekkel kialakuló harmóniával illetve ellentétekkel. Szép kitérőket téve a cigányok szokásaira, ősi mesterségeire, jeles történelmi és kulturális személyiségeikre, s szól a roma holokauszt és rendszerváltás okozta súlyos krízisekről is, egészen napjainkig áttekintve e sokszorosan megáldott-megátkozott nép sorsának alakulását.

Egyházi méltóságához híven külön fejezetet szentel Boldog Ceferinonak, az igényes felépítésű kötet záró akkordjában pedig klasszikus magyar és cigány írók-költők, valamint festőművészek műveiből való alkotások, szemelvények, költemények válogatásával ébreszt kedvet a kultúra tanulmányozásában való még elmélyültebb kalandozásra.

A fekete-fehér és színes fotókkal, esetenként ritka értékű kuriózumoknak számító felvételekkel csak fokozódik a kötet komplex, helytálló értéke, és rendkívüli hangulatfestő erővel segíti olvasóközönségét megérintetté válni a feldolgozott téma által. A kötet mondatról-mondatra szerzője hatalmas tudásáról és tökéletes tájékozottságáról tanúskodik -, s mind amellett az egész könyvet áthatja az a szeretetteljes és felelősségérzettel társuló hozzáállás, mely a mű születését motiválta.

Szívből ajánlom elolvasásra, tanulmányozásra cigány s nem-cigány olvasóknak egyaránt -, mindnyájunk nevében köszönettel a Püspök Úrnak nemes munkájáért, kívánva életére az Úr további áldását, munkásságára szép eredményeket!

(Pató Selam)