Apám emlékének ajánlom ezt a pár sort. Világjárt ember lévén sok érdekes történetet ismert, s különleges ünnepnek számított, amikor otthon, vagy a tábortűz mellett mesélt családjának, a rokonoknak, az ismerősöknek. A nép apraja és nagyja egyaránt szájtátva hallgatta.

   Nagy meghatódottsággal beszélt őseiről, nemzetségéről. Mintha egy templomban ültünk volna, mikor elénk varázsolta gyermekkorának színhelyeit: Szent Radnát, vagy más búcsújáróhelyeket, ahová minden évben lovasszekérrel elzarándokoltak.   

 Méteres vízbe kellett bemenni, menekültek az emberek, pánikba voltak esve. Mindenki próbálta, amit tudott menekíteni, elsősorban a gyerekeket. Éjszakának éjszakáján szóltak: Gabi, gyere mert gond van, a gyerekeket vigyük olyan helyre, hogy biztonságban tudjuk őket.

Kiemelném a polgármestert, mert vannak olyan polgármesterek, akik félvállra veszik az egészet, de a mi polgármesterünk Joó Istvánné nagyon korrekt és nagyon a szívére vette a sorsunkat. Pedig nagyon nehéz, nekem is volt egy olyan pillanatom, hogy azt mondtam, elég volt, álljunk meg, nekem már végem van. De nem adtam fel.  (Lakatos Gábor, CKÖ elnök)