Cigány katonák a világháborúban

Negyvennyolcas honvédek névsorait nézegetve gyakran akad az ember olyan lajstromra, ahol a vezetéknév szerint szinte biztos, hogy magyar cigány legény viselte a mundért. 1849-ben a szépmezői ütközetben egyetlen Szász nevű árkosi cigány maradt életben, aki behengeredett az Olt teraszáról a folyó mellé, seblázát addig kúrálgatta a hideg vízben, hogy az est leple alatt hazavánszorgott Árkosra.

Mi több, számosan haltak hősi halált a magyar szabadságért, avagy lettek az első világháború hősei, áldozatai. A magyar királyi 24-es brassói — osztrák—magyar — gyalogezredben magyarok, románok és szászok mellett szép számmal találunk cigányokat is. Nevük ott a galíciai és piavéi ütközetek hőseinek névsorában.

A sepsikőröspataki Dámi cigányt e sorok írója gyermekkorában már ősz emberként ismerte: ősz volt haja, ősz volt csutora bajusza. Rostakészítő cigány volt, kutyabőrből készítette a rostát. Vállára kötve hordozta Árkoson. Rostát vegyenek! — kiáltozta. 1941-ben édesapámmal együtt sorozták be a székely határőrségbe. Egyidősek voltak: 1896-beliek. Előbb a sepsiszentgyörgyi víztartálynál megépített honvéd barakktáborban laktak, gyakorlatoztak, onnan vezényelték ki az Úz völgyébe.

— Dámi is velünk volt — mesélte apám. — A németek már rég elhúzódtak, mert szólni kezdtek Moldvában az orosz katyusák! Mi is elindultunk Csíkszentmárton felé, majd tovább, a Hargita irányába. Éhesen és fáradtan érkeztem meg a Tolvajos-tetőre. Egyszer csak hallom: kicsidúr, kicsidúr, jönszeg ide! Égett a tűz. Dámi már pirosra sütött egy libát, együtt lakomáztunk.

Összetartottunk, földiek voltunk. Velünk jött egészen az ausztriai Steier-Alpokig, ahonnan majd megfordultunk, és orosznyelv-tudásom segítségével félig gyalog, félig vonatokon, télvíz idején tetvesen, koszosan érkeztünk haza, át az erdőn, Bölön felől. Minket Árkoson vártak, őt vajon ki várta Kőröspatakon? — soha nem tudtam meg. Becsületes cigány ember volt, viszontagságaink közepette is alázattal viselkedett előttünk, magyarok előtt.

Eddig apám története. Háború után, egy karácsonyi ünnepen Dámi jelent meg lakásunkban, hegedűvel a kezében. Megtört öregember volt már. Öcsémmel néztük, nagy szenzáció volt. Arra kérte apámat, hogy eljátszhassa a Mennyből az angyalt. S mi hallgattuk. Szövegéből érezni alázatos lelkét: Mennyből az angyal, eljött ide magikni... A hozzátok-ra ő már nem mert vállalkozni! Mondanom sem kell, azóta minden karácsonykor vártuk, kérdeztük: édesapám, jön-e már Dámi?

Ma már senki sem tudja Dámi igazi nevét. Kedvem lenne megkeresni a kőröspataki római katolikus egyház halottaskönyvében. Ott biztos, benne van. Buzgó katolikus volt — mondta apám —, a fronton is állandóan imádkozott!

Tiszta lélekkel mondom-írom: Isten áldja emlékét!

(3szek.ro,

illusztráció: Szentandrássy István grafikája)