A cigány szervezetek története nem lineáris és gyökereik mélyek és szerteágazóak. A XV. században a cigány csoportokat mimetizmusb61, vagy adaptációjuknak köszönhetően, grófnak vagy hercegnek nevezett személyek, majd később kapitányok és főhadnagyok (Franciaország) vezették. A vojvod, vajda, vojt vagy vataf elnevezéseket igen gyakran használják Magyarországon és Lengyelországban, a lord elnevezést pedig Sk6ciában. Előfordul, hogy a cigány "vezetőket" az adott ország főurai nevezik ki azért, hogy legyen aki fenntartsa a rendet, munkába állítsa a családokat és behajtsa az adót. A cigány "királyok" csak a legendákban léteznek, még akkor is, ha egyesek a legendákra támaszkodva, személyes okokb61, vagy azért, hogy tiszteletet keltsenek környezetükben, el próbálják hitetni, hogy valóban léteznek.

A legenda formába öntése, racionalizálása és a megvalósítására való törekvés a legendát utópiává változtatja. Az utópia egy képzeletbeli kormány terv. Az 1920-as évek végén Lengyelországban ez az utópia kedvező talajra talált. Több, mint tíz éven keresztül egy Romániábó1 származó cigány család tagjai hivatalosan a cigányok ,,királyaként" ismertetik el magukat. Ebből számukra elsősorban kiváltságok és persze néhány kötelesség is származik. A legpompásabb koronázása Janusz Kwieknek volt 1937 júliusában, a varsói katonai stadionban, több ezer ember előtt. A ceremóniára meghívásokat küldtek egyes államfőknek és a diplomáciai testület Varsóban állomásozó tagjainak. Az érsek celebrálta koronázást választások előzték meg, mert szükséges volt a formák tiszteletben tartása ahhoz, hogy Mussolini kedvezően bírálja el azon kérésüket, hogy adjon nekik földet Abesszíniában. Janusz elődei közül Joseph fogalmazott meg hasonló területi igényeket. Egy megbízottat küldött a Népszövetséghez azzal, hogy szerezzen számukra egy területet Dél-Afrikában. Az ugyanis, hogy Lengyelországban jussanak területhez, túl hosszadalmasnak tűnt. Azután következett a háború és a német megszállás. 1946-ban Rudolf Kwiek a cigányok királyának kiáltja ki magát, majd a Cigányok Világtanácsának ­amelyről nem maradt emlék - elnöki címéért lemond a királyságról.

1959-ben a Romániábó1 érkezett Ionel Rotaru a "cigány nép legfőbb vezetőjévé" koronáztatja magát és felveszi a Vajda Vojvod nevet. Számtalan nyilatkozatot ad a sajtónak és szimbolikus intézkedéseket hoz. Az a legenda, amelyre támaszkodik, a sajtón keresztül nagy közismertséghez juttatja. Ekkor létrehozza a Cigányok Világszövetségét, amelyben egyesülnek a különböző cigány csoportok, közöttük az időközben Franciaországba érkezett Kwiek család tagjai. Mintegy húsz éven át utópiában él: kormányt alakít, minisztereket és képviselőket nevez ki, területet kér (Lyonban, Franciaországban vagy másutt; bejelenti, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetétől területet szándékozik kérni Szomá­liában), bemutat egy kormányprogramot, útleveleket nyomtat stb. Nem csak Rotaru ilyen utópista, találunk hozzá hasonlókat Hollandiában, Németországban stb.

Az utópia szerepe nem mellőzhető. Először is a tömegkommunikáci6s eszközök segítségével felhívja a külvilág és a közvélemény figyelmét a cigánykérdésre. Másodsorban a cigány szervezetek alakítá­sának gondolata ebben a képzeletbeli világban fogan meg. Az ut6pia egy nép magára ébredésének állomásaként tűnik fel. Még akkor is politikai tény, ha csupán egy éretlen szervezet dadogása. Végül az ut6pia az érdekelt népesség problémáit tükrözi; a gyakran Romaneszthannak ("cigány hely, cigány terület") nevezett területi igény minden bizonnyal a legutópikusabb, de éppen akkor jelentkezik, amikor a cigányoknak egyre nehezebb megőrizniük identitásukat, akkor, amikor a második világháború után egy olyan területet keresnek, ahova üldöztetés esetén elmenekülhetnek. Ennek a területnek a gondolata, szimbolikus ereje fontosabb, mint tényleges megléte.

Ugyanebben az időszakban, az 1920-as évek végén, más cigány szervezetek is napvilág ot látnak: 1925-ben az Orosz Szovjet Szocialista Köztársaságban élő Cigányok Szövetsége; 1927-ben a Fehér­oroszországi Cigányok Szövetsége. Ezeknek a szervezeteknek a homályosan megfogalmazott programja a cigány kisebbség elismertetését célozza, ugyanakkor a letelepedést és az integrációt szorgalmazza azzal az ürüggyel, hogy hagyományos életmódjukkal a cigányoknak nem sok esélyük van a túlélésre. Moszkvában három olyan iskolát is megnyitnak a cigány gyerekek számára, amelyekben az oktatás nagy része cigány nyelven folyik; 1928-ban kiadnak egy cigány nyelvű olvasókönyvet és 1924 és 1938 között mintegy hatvan könyv jelenik meg cigány nyelven. 1931-ben megnyitja kapuit a Roma Színház Moszkvában - a színház a hatóságok felügyelete alatt áll és az asszimilációs politikát szolgálja. Ezeknek a tevékenységeknek azonban véget vet Sztálin kisebbségpolitikája, mely szerint a cigányok nem képeznek nemzeti kisebbséget, mert nincsen se területük, se "gazdasági életük".

1926-ban Romániában, a fogarasi Kalborban (Calbor) egy helyi cigány szövetséget hoznak létre. 1933-ban egy nem cigány újságíró megalapítja a Romániai Romák Általános Egyesületét. Ez a rövid életű egyesület két újságot ad ki; egyikük, a Glasul Romilor ("A romák hangja") országos lap. Az 1935 augusztusi számban például a következő olvasható: "mi az igazság, a becsület és a kötelesség útját járjuk, senki és semmi nem téríthet el bennünket, mert nekünk áldozatkész és tiszteletreméltó szövetségesünk van: a szenvedés. A felszabadulás útja szabad; akik szeretnek bennünket, azokat szeretni fogjuk. Meneteljünk előre együtt, mindig csak előre". Egy Bukarestben tartott konferencia 1934-ben létrehozza a Romániai Romák Általános Szövetségét (Uniunea Generallí a Romilor din Románia), amely 1939-ig sokszor ülésezik.

A konferencia során tett javaslatok közül sokat később is napirendre tűznek: ilyen például egy zászló használata vagy egy cigány könyvtár és egyetem létrehozatala, a cigány szervezetek közötti kapcsolatok elmélyítése. A második világháború azonban leálIítja a cigány szervezetek fejlődését és az üldözésnek kitett cigányok ismét bujkálni kénytelenek. 1939-ben egy Athén mellett 1930 körül letelepedett cigány csoport két nőtagja létrehozza a Görög Cigányok Pánhellén Kulturális Egyesületét (Panhelleniosz Szyllogosz Ellinon Athinganon). 1948-ban az egyesület azzal a kéréssel fordul az államhoz, hogy a cigányoknak adják meg a görög állampol­gárságot és ne tekintsék többé őket "ismeretlen állampolgárságú" személyeknek. Ennek a kérelemnek csak 1978-ben tesznek eleget. A még ma is működő egyesület központja Athén mellett, Agia Varvarában van, és a különböző görögországi cigány szervezetek egyesítésén dolgozik.

Talán nincs is olyan ország, ahol a második világháború után ne jöttek volna létre cigány szervezetek. 1952-ben például Németországban két fivér, Oskar és Vinzenz Rose megalapítja a Németországi Szintók Egyesületét (Verband der Sinti Deutschlands), amely Verband deutscher Sinti néven ma is működik. 1956-ban ugyancsak ez a két fivér megalapítja a Faji Okokból Üldözött Nem-zsidó Német Állampolgárok Érdekszövetségét (Verband und Interessengemeinschaft rassisch Verfolgter nichtjüdis­chen Glaubens deutscher Staatsbürgere. V.), és ugyanebben az évben jön létre Frankfurtban a Cigányok Központi Bizottsága (Zentralkomitee der Zigeuner), amely később Zigeuner International név alatt működik. 1978-tól kezdve a Verband deutscher Sinti egyre ismertebbé és jelentősebbé válik. Regionális szervezetek is létrejönnek, és 1982-ben több regionális szervezet megállapodásából meg­születik az országos szintű Zentralrat Deutscher Sinti und Roma (A Szintók és Romák Központi Tanácsa), amelynek székhelye Heidelbergben van, és amelynek minden egyes németországi Landban van egy helyi egyesülete, melyek gyakran szociális tanácsadóirodával is rendelkeznek (soziale Beratungsstelle).

Később létrehozzák a Romák és Szintók Szövetségét (Rom & Sinti Union), amelynek székhelye Hamburgban van. Az Egyesült Királyságban 1966-ban létrehozzák az országos Gypsy Councilt (Cigány Tanács) és 1970-ben az oktatási ügyekkel foglalkozó National Gypsy Education Councilt (Nemzeti Cigány Oktatási Tanács), amely 1991-ben Gypsy Council for Education, Culture, Welfare and Civil Rightsra (Oktatási, Kulturális, Népjóléti és Polgárjogi Cigány Tanács) változtatja a nevét. A Romany Guild (Roma Egyesület) 1972-ben kerül megalapításra. A Gypsy Council szaka­dásából 1974-ben létrejön a National Gypsy Council (Nemzeti Cigány Tanács) és 1975-ben az Association of Gypsy Organisations (Cigány Szervezetek Egyesülete), amely több szervezetet tömörít egybe. Ilyenek például az East Anglian Gypsy Council (Kelet-angliai Cigány Tanács) a Society of Travelling People (Utazók Társasága), a Romani Action Group (Roma Akciócsoport) és a Romany Guild.

Franciaországban 1962-ben létrehozzák a Franciaországi Gitanok és Cigányok Egyesületét (Association des Gitans et des Tziganes de France), 1968-ban a Franciaországi Cigányok Országos Egyesületét (Association nationale des Tsiganes de France) és 1972-ben az Utazók Országos Baráti Bizottságát (Comité national d'entente des gens du voyage). Ezután még több szervezet jön létre, mint például a Cigány Ügyek Országos Hivatala (Office nationale des affaires tsiganes) és több kísérletet teszneka szervezetek egyesítésére; ilyen az 1973-ban létrehozott Cigány Hivatal (Bureau tsigane), 1980-ban a Franciaországi Cigányok és Utazók Szövetsége (Union des Tsiganes et Voyageurs de France), 1981-ben a Franciaországi Cigány Föderáció (Fédération tsiganes de France), 1992-ben a Cigány Szövetségi Mozgalom (Mouvement confédéral tsigane).

Az 1960-as évek elején Lengyelországban szintén létrejön egy kulturális egyesület. 1967-ben alapítják a Finnországi Cigányok Szövetségét (Suomen Mustalaisyhdistys). Svédországban 1972-ben születik a Stockholmi Finn Cigányok Egyesülete (Stockholms Finska Zigenafforening), amelyet mintegy tíz más egyesület követ. A két fent említett szervezet, melyekhez később mások is csatlakoznak, 1973-ban létrehozza a Romák Északi Tanácsát (Pohjoismainen Romanineuvisto-Nordiska Zigenarradet). Valamennyi államban folytatódik a szerve­zetek alapítása: 1974-ben Svájcban az Utazók Egyesülete (Radgenossenschaft der Landstrasse), 1976-ban a Belga Roma Bizottság (Comité Rom de Belgique), 1979-ben ugyancsak Belgiumban az Utazók Védelmi Bizottsága (Comité de Défense des Gens du Voyage); Olaszországban a Komiteto Romano ande Italia (1978), Írországban az Irish Traveller Community (1962), a Committee for the Rights of Travellers (1981), a Mincéir Misli (1984) és 1991-ben az Irish Traveller Movement és a National Federation of Irish Travelling People.

1968-ban Csehszlovákiában megalakul a pozsonyi székhelyű Szlovákiai Roma Kulturális Szövetség (Slovensku-Románo Kultúrno lekhetániben), majd alig egy évvel később, 1969 augusztusában meg­alapítják a Cseh Köztársaságban a Romák Szövetségét (Svaz Cikanú-Romú), amely 1973 márciusában megszűnik. A közelmúltban a Romák Országos Kongresszusa 19 cigány szervezetet egyesített. Magyarországon 1957-ben alapítják a rövid életű Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségét. 1985-ben, a kormány sugallatára létrehozzák az Országos Cigány tanácsot, majd 1986-ban a Magyar­országi Cigányok Kulturális Szövetségét (Ungrothemesko Romane Kulturako Ekipe). További infor­mációkat a magyarországi cigány szervezetekről 1995-ig ld. Magyar Nagylexikon. Budapest, 1997. 388-389. old. (A szerk.)

A cigány mozgalom Jugoszláviában különösen 1971-től kezd jelentőssé válni, amikor a népszámlálás kidolgozása körül sok vita folyik; két er6s szervezet lát napvilágot; az egyik a skopjei Romano Pralipe (Roma Testvériség), amelyben a Macedón Parlament egyik roma tagja, Abdi Faik elnököl; a másik, belgrádi székhelyű szervezet elnöke Slobodan Berberski roma költ6, a Jugoszláv Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, 6 lesz az elnöke az els6, Londonban megrendezett nemzetközi cigány kongresszusnak is.

Bulgáriában Szófiában 1901-ben országos találkozót, majd ugyancsak Szófiában 1906-ban egy kong­resszust szerveznek, melynek során egy vezet6t választanak. Ez a vezet6 Ramadan Ali, akinek politikai tevékenysége els6sorban abból áll, hogy igyekszik a parlamenttel elfogadtatni a cigányok szavazati jogát és egyenl6 jogait. 1919-ben létrejön az Egypt elnevezésű cigány szervezet. 1923-ban kiadásra kerül a cigányok számára készült Istikbal ("A jövő") című török nyelvű újság, amelyet 1925-ben betiltanak, majd 1931-ben megjelenik egy másik török nyelvű újság, a Terbie ("Oktatás"), amelyet 1934-ben valamennyi cigány szervezettel egyetemben betiltanak. 1945-ben létrejön a kommunista párthoz közel álló Páncigány Szervezet a Bulgáriai Cigány Kisebbség Előremeneteléért, a Fasizmus és a Fajgyűlölet Ellen, melynek vezet6je, Sakir Pasov parlamenti képvisel6. A szervezet mintegy tíz évig működik, ezalatt több olyan cigány és bolgár nyelvű folyóirat kerül kiadásra, melyekben cigányok írnak a cigányok számára. Ugyanebben az időben mintegy 200 cigány szervezet lát napvilágot, és az intenzív asszimilációs politikát megelőzően 1947-ben Szófiában megalapítják a Roma Színházat. A Roma Színházat 1951-ben bezárják, a cigány szervezeteket beolvasztják a kommunista párt egyesületeibe és szervezetei be, Sakir Pasovot kizárják a parlamentből és koncentrációs táborba küldik.

A különböző újságok helyét egyetlen, a párt cigány politikáját tükröző újság veszi át, a Nov pát ("Az új út"), amely 1989-ig kerül kiadásra. Majd a kommunista párt kudarcba fulladt próbálkozásai után, hogy létrehozzon egy neki alárendelt cigány szervezetet, 1990-ig kell várni a Romák Demokratikus Szövetségének meg alapítás ával. 1992-ben megalapítják a Szövetség a Romák Tömörüléséért elnevezésű szervezetet. Bulgáriában a cigány szervezeteknek nincsen törvény adta lehet6ségük arra, hogy politikai mozgalomként működhessenek, hogy például jelölt jeik legyenek a választásokon. Albániában csak 1991-benjöhet létre az els6 cigány egyesület, az Albániai Romák Demokratikus Szövetsége - "Napunk" (Democratikano Khetanipen e Rromengo and'i Albania - "Amaro Dives"). Romániában 1990-ben kerül megalapításra a Romák Etnikai Szövetsége (Federa{ia Etnicií a Romilor), amely országos szinten egybefogja a kulturális és szakszervezeti egyesületeket és politikai pártokat, amelyek közül a legje­lent6sebb az 1990-ben létrehozott Romániai Romák Demokratikus Szövetsége (Uniunea Democrata a Romilor din Romania, amely később átalakult Partida Romilorrá [Roma Párt]), amelynek van egy képviselője a parlamentben és amely a negyven romániai körzetből harmincban rendelkezik képvi­selettel.

Több államban is tanúi vagyunk a cigány nőmozgalomnak, amely arra törekszik, hogy a cigány szervezetek által kezelt problémákon túllépve, felhívja a figyelmet a nők különösen nehéz helyzetére és ennek megoldására tegyen javaslatokat.

Ezeknek az egyesületeknek a nagy része általában cigány nyelven és az adott ország nyelvén információs közlönyöket és rendszeresen megjelenő információs lapokat publikál, melyek beszámolnak a cigányok problémáiról, politikájáról és legsürgősebb teendőiről.

A közép- és kelet-európai országokban 1989 óta végbemenő változások következtében a cigány szervezetek elszaporodtak ezekben az államokban, és Észtországtói Albániáig, Bulgáriától Lengyel­országig egyre szervezettebbé és erősebbé válnak. A cigány szervezetek olykor politikai pártokká alakulnak és a cigány közösségek tagjait több államban beválasztották az országgyűlésbe. (Cseh és Szlovák Köztársaság, Románia, Magyarország, Bulgária stb.). Nyugat-Európában szintén nagy fejlő­désnek indultak a cigány egyesületek, és úgy a politika, mint a kultúra és az oktatás terén, egész Európában széles körű közreműködés van kialakulóban közöttük. Hatalmas tudásszomj mutatkozik, és ennek kielégítésére a cigány szervezetek minél több program megteremtésére törekszenek a dokumentációk, az eszmecserék, a képzés és a kutatás területén. Ezeknek a programoknak a megva­lósításához azonban a szükségleteknek megfelelő technikai és pénzügyi segítségre van szükségük.

Esetenként a cigány szervezetek aktívan részt vettek az 1989-es politikai változásokban. Csehszlo­vákiában például tudjuk, hogy a "bársonyos forradalom" egy rendőrségi akcióra való reakcióval kezdődött 1989. november 17-én. November 19-én egy fiatal cigány jogász, Emil Séuka, aki egy amatőr színtársulat igazgatója is volt (majd később a nemzetközi Cigány Szövetség főtitkára lett), egy cigány népi együttes vezetőjével, Ján Rusenkóval és egy másik jogásszal, Vojtech Zigával megalapítják a ROI-t (Romská Obcanská initiativa - Cigány Kezdeményezés) és csatlakoznak a Polgári Fórumhoz (Obéanské Forum), amelyben olyan emberekkel találkoznak, mint Václav Hável, akik békés tüntetéseket szerveznek. November 22-én egy kiáltványt intéznek a cigányokhoz: "Test­véreim, Romák! Föl! Ébredjünk fel! Eljött a mi napunk, amire sok-sok éve várunk. Eljött ez a nap. Az országban élő romák most először vették kezükbe sorsukat. Most csak rajtunk áll, hogy képesek vagyunk-e egyesülni, rajtunk áll, mi lesz gyermekeinkből. Csatlakoznunk kell azokhoz, akik meg­hallgatnak bennünket. A Polgári Fórumról beszélek. A Polgári Fórum elismeri pártunkat, a ROI-t. A Polgári Fórum és a ROI országunk valamennyi romáját védelmébe veszi. Hadd éljen cigányságunk (romipen) jobb életet. Ne feledjük apáink igéjét: aki tiszteletet ad, az tiszteletet kap!"

November 25-én Emil Cuka és Ján Rusenko több más szónokkal Prága nagy terén, a Letenská Plánon egybegyűlt milliónyi emberhez intéztek beszédet, köztük voltak a romák felzászlózott cso­portjai. Elmondták, hogy a romák részt akarnak venni egy olyan demokratikus társadalom felépítésében, amely megadja a romáknak is a többi állampolgárnak kijáró jogokat, köztük az etnikai és a kulturális előrelépésüket szolgáló jogot is. Minthogy a tüntetést közvetítette a televízió, az egész ország hallotta e szavakat és utána sok cseh polgár nyilvánította ki szimpátiáját a "cigány testvérek" iránt. Ez szöges ellentétben áll a három évvel későbbi helyzettel, amikor a cseh helyi hatóságok mindent megtettek annak érdekében, hogy elutasítsák azokat a "cigány testvéreket", akik az 1990 júniusi választások során, amikor maguk a romák tizenegy mandátumot kaptak a parlamentben, győzelemhez segítették a Polgári Fórumot.

Itt csupán néhány főbb pontot idézünk annak illusztrálására, hogy a cigányok mozgalma milyen jelentős méreteket öltött. Nem idézhetjük valamennyi szervezetet, hiszen ehhez olyan szüntelenül naprakész táblázatra és főként olyan mélyreható elemzésre volna szükség, amely lehetővé tenné a szövetségkötések, az ellentétek, a szervezetek megszűnés ének és újra alakulásának, a kéréseknek és a betiltásoknak a megértését. Ezen a területen az intézmények leírása mindig késésben van a változó valósághoz képest. A pillanatnyi történelem gyors, és a kívülálló neofiták csak nehezen követik és értik meg ezt az összetett és bonyolult folyamatot. [Ennek a mozgalomnak a dinamizmusait részleteiben elemezte egy 1976-ban Mutation tsigane (Cigány mutáció) címen kiadott értekezés, amelyet 1973-ban a La mutation des Rom, essai d'anthropologie politique dans une groupe tsigane (A romák mutációja, egy cigány csoportban végzett politikai antropológiai tanulmány) címen tettem közzé. Abban a korban, amikor csak kevesen tudták elképzelni a cigány politika színrelépését, ez a munka lehetővé tette a hagyományok, a legendák, az utópiák és a szociópolitikai kontextus, valamint a mutáció/forradalom közötti kapcsolatok értelmezését.]

Visszatérve a nemzetközi politikához, miközben fejlődnek és szaporodnak a különböző országos vagy regionális szervezetek, 1956-ban egy csoport kiválik a lonel Rotaru alapította Cigányok Világszövetségéből és 1967-ben létrehozza A cigányok Nemzetközi Bizottságát, amelyben Vanko Rouda elnököl és amelynek politikáját A cigányok hangja a világban című kiadvány ismerteti. Ez a bizottság rövid id5n belül összekötő szerepet játszik a különböző országos szervezetek között és egy nemzetközi szövetség formáját ölti (1972-ben a szövetségben huszonhárom szervezet huszonkét államot képvisel). Komoly információs munkába kezd, kiváltképpen a nemzetközi szervezetekkel: Európa Tanács, Unesco, a pápai Igazság és Béke Bizottsága.

1971-ben a Cigányok Nemzetközi Bizottsága Londonban április 8. és 12. között megszervezi a cigányok első világkongresszusát, amelyen tizennégy ország küldöttei és sok ország megfigyelői vesznek részt. A kongresszus elnökének beszéde sokat mond a kongresszus szelleméről: "Ennek a kongresszusnak az a célja, hogy egyesítse a romákat és tettekre késztesse őket az egész világban, hogy saját megérzéseinknek és ideáljainknak megfelelően, a nekünk megfelelő ritmusban lépjünk előre [.,,] Minden tettünk a mi személyiségünk nyomát fogja hordani, az lesz az amaro romano drom, a mi cigány utunk. Népünknek meg kell terveznie és szerveznie a helyi, országos és nemzetközi tevékenységeket. Problémáink mindenütt hasonlóak: saját oktatási modelljeinket kell felhasználnunk, ápolnunk és fejlesztenünk kell roma kultúránkat, új dinamizmust kell előidéznünk közösségeinkben és jövőnket életmódunknak és hitünknek megfelelően kell kovácsolnunk. Sokáig passzívak voltunk, de hiszem, hogy sikerrel járunk, ha még ma hozzálátunk a munkához."

A küldöttek elutasítják a tőlük idegen tsiganes, Zigeuner, gitanos, gypsies elnevezéseket, melyek semmiféle valóságot nem tükröznek, és elfogadják a roma elnevezést. Kimondják azt, hogy "minden roma testvér". A különböző országok törekvései azonosak voltak és a szervezetek csatlakoztak a Cigányok Nemzetközi Bizottságához. A romák fölfedezték egymást, ugyanakkor megmutatkoztak a többiek előtt. A Cigányok Nemzetközi Bizottsága fölvette a Nemzetközi Roma Bizottság nevet és a nemzeti és nemzetközi fórumokkal való kapcsolatokban a kongresszus titkárságának, végrehajtó testületének és képviselőjének szerepét tölti be, míg a kongresszus marad a legfelsőbb hatóság, a parlament. Sor kerül egy zászló és egy himnusz elfogadására. Öt bizottságot hoznak létre: szociális ügyek, oktatás, háborús bűnök (kutatások a náci népirtással kapcsolatos területen, a háború roma áldozatai emlékének ápolása, háborús kártérítési akták elkészítése), nyelvészet és kultúra. A kong­resszust egy jelszó jellemzi: "A roma népnek joga van keresni az útját a fejlődés felé."

1978. április 8. és 11. között Genfben tartják a második világkongresszust. Itt huszonhat ország mintegy hatvan küldötte és megfigyelője találkozik. A kongresszus kiugró eseménye az Indiával, az "anyaországgal" való kölcsönös elismerés, valamint bizonyos irányzatok módosítása. A kongresszus munkaterve arra irányul, hogy elismertesse a romák kulturális sajátosságát és azt a jogot, hogy ezt a sajátosságot ápolhassák és fejleszthessék. A cél az, hogy a nemzetközi fórumokkal elismertessék magukat, hogy harcoljanak az elutasító és asszimilációs politika ellen, hogy folytassák a nyelv egységesítését célzó munkákat. A kongresszusból születő új nemzetközi szervezet, a Romák Szövetsége (Romano Ekhipe) az Egyesült Nemzetek Szervezetének Gazdasági és Szociális Tanácsán lépéseket tesz a tervbe vett program megvalósításának érdekében.

Amikor átadják az okmányt az Egyesült Nemzetek Szervezetének, a Romák Szövetsége huszonegy állam hetvenegy szervezetét képviseli. 1979 márciusában a szervezet tanácskozási jogot nyer a Roster kategóriában, amelyben azok a nem-kor­mányzati szervezetek csoportosulnak, amelyek hozzáértésüknek köszönhetően adott esetekben hasz­nosan együttműködhetnek az Egyesült Nemzetek Szervezetének Gazdasági és Szociális Tanácsával és más fórumaival. Tizennégy év múlva, 1993 márciusában, a nemzetközi cigány szervezet eléri a Nem-kormányzati Szervezetek Tanácsánál, hogy átminősítsék a Roster kategóriából a II. kategóriába. Ebbe a kategóriába tartoznak azok a nem-kormányzati szervek, amelyekkel kapcsolatban elismerik, hogy nemzetközi szakértelemmel rendelkeznek azon a területen, amelyen tanácskozási joggal bírnak és rendszeres segítséget nyújthatnak a Gazdasági és Szociális Tanács munkájához; ugyanakkor a Tanácsnak tett javaslataik is nagyobb súllyal nyomnak a latba. Másrészt a mai nevén Rromano Maskarthemutno Khetanipen (Nemzetközi Cigány Szövetség) létrehozta a varsói székhelyű Rromani Baxt elnevezésű kulturális alapítványt, amely lassan más országokban is megnyitja fiókjait (1991-ben Franciaországban, 1992-ben Albániában stb.).

A harmadik cigány világkongresszust huszonkét államból érkezett mintegy 300 küldött részvételével 1981. május 16. és 20. között tartották Göttingenben (Német Szövetségi Köztársaság). A negyedik kongresszust Serokban, Varsó mellett tartották 1990. április 8. és 11. között. Ezt a kongresszust április 5-6-7-én az Unesco támogatásával megszervezett munkamegbeszélés előzte meg, amely a cigány nyelvegységesítésével foglalkozott. A megbeszélés végén a határozatokról összefoglaló készült és olyan javaslatokat tettek és fogadtak el, amelyek alapul szolgálnak majd az ezen a téren végzendő munkákhoz. Az április 8-án kezdődő' kongresszuson huszonnégy állam mintegy kétszázötven küldöttje vett részt és azokból a kelet-európai országokból, melyek eddig nem vehettek részt a kongresszuson, jelentős küldöttségek érkeztek, mint például Romániából. Ugyancsak először vehettek részt hasonló eseményen több szovjet köztársaság vagy Albánia és Bulgária küldöttei is. A nyugat-európai államoknak kevés képvisel'je volt jelen a kongresszuson. Új elnöknek Rajko Djuricot, új mtitkárnak Emil Cukát választják meg. Megválasztják a munkabizottságok tagjait is és mind a hat bizottság számára (iskoláztatás, kultúra, háborús népirtás, információ, enciklopédia, nyelv) megfogalmazzák a legfon­tosabb feladatokat.

Napjainkban egyre sűrűbben követik egymást az országos és nemzetközi találkozók, és ez néha azoknak az országos vagy nemzetközi szervezeteknek a kérésére történik, melyek egyre inkább ráébrednek a cigányok részvételének szükségességére. Igen intenzív tevékenység folyik olyan álla­mokban, mint Románia vagy Magyarország, ahol számos politikai vagy kulturális célú cigány szervezet működik.

Az 1990-es évek elejétő kezdve a Nemzetközi Cigány Szövetség egyre jelentősebb szerepet játszott és egyre nagyobb nyomást gyakorolt, mint olyan nem-kormányzati szervezet, amelyet az államok elfogadnak tárgyalópartnernek; aktív és konstruktív résztvevője volt a szemináriumoknak és a kon­ferenciáknak, kiváltképpen az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferenciának az emberi dimenzióról szervezett különböző' megbeszélésein: 1990-ben Koppenhágában, 1991-ben Genfben és Moszkvában és 1992-ben Helsinkiben. Ugyancsak szerepet játszott az Európa Tanács mellett, és az ott végzett tevékenységei minden bizonnyal hozzájárultak ahhoz, hogy 1993 májusában az Egyesült Nemzetek Szervezetének Gazdasági és Szociális Tanácsa a II. kategóriába sorolta a szervezetet. Ezeket a tevékenységeket első'sorban Rajko Djuric, a Nemzetközi Cigány Szövetség elnöke, Nicolae Gheorghe, a szövetség nemzetközi kapcsolataival foglalkozó alelnöke és lan Hancock, a szövetség ENSZ-beli képviselője folytatták.

Szükségessé válik egy olyan szervezet megteremtése, amely olyan európai intézmények partnereként képes ml1ködni, mint az Európa Tanács. Így született meg 1990 novemberében a Roma és Szinti Szövetség Németországban, Mülheimben tartott ülésén az EUROM, a Romák Európai Parlamentjének a gondolata. A terv abból áll, hogy meghatározzák egy európai képviselet működési szabályait, majd Európa-szintű! választásokat szervezzenek és kapcsolatokat alakítsanak ki az európai szervezetekkel. Öt személyt választottak meg a terv kidolgozására: Rudko Kawczynskit (Németország), Demeter Markovot (Bulgária), Daróczi Ágnest és Farkas Pált (Magyarország) és Orhan Galjust (Hollandia). Egy Moszkvában, majd Bécsben rendezett megbeszélés után ~a Magyarországi Roma Parlament (Ungrikone Themesko Romano Parlamento) összehívott egy találkozót, amelyre 1992 augusztusában került sor Budapesten. A találkozó célja a terv megvalósításának előrevitele és a ml1ködési szabályok megvitatása volt. 1991 szeptemberében a Nemzetközi Cigány Szövetség kezdeményezésére mintegy tizenöt állam Ostiában, Róma mellett összegyűlt képviselő'i létrehozták a Nemzetközi Cigány Szövetség Európai Bizottságát (Europaqo Komite e Rromane Uniaqo), amelynek feladata az, hogy fejlessze a kapcsolatokat az európai szervezetekkel és intézményekkel.

A cigány szervezetek történetében vázlatosan az alábbi szakaszokat különböztethetjük meg:

- az 1960-as évek, melyek során színre léptek a szervezetek; ennek az időszaknak a legfontosabb eseménye a londoni kongresszus volt;

- az 1970-es években a szervezetek kibontakoztak és a genfi kongresszus rávilágított nézeteltéréseikre;

- az 1980-as évek meghozták a szervezetek stabilizációját, ennek első állomását a göttingeni konferencia jelentette közvetlenül azután, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének Gazdasági és Szociális Tanácsa a Nemzetközi Cigány Szövetséget elismerte, mint nem-kormányzati szervezetet;

- az 1990-es években a számos országban bekövetkezett gyökeres változásokkal egy időben igen sok cigány politikai és kulturális szervezet jött létre (1993-ban Európában mintegy 1000 szervezet). Küzdelem folyik annak érdekében, hogy a különböző intézményi partnerek elismerjék őket, meg­határozásra kerül mú1cödési területük (regionális, országos, európai, nemzetközi terület) és működési körük (politika, kultúra, iskoláztatás, emberi jogok stb.). Ennek az időszaknak jelentős állomását jelentette a varsói kongresszus.

Gyökeres változás

A cigány szervezetekkel színre lépő új politikai tevékenységi forma eltér a hagyományoktól. A társadalmi szervezet nem szorgalmazza az egyesülésekre vagy szövetségekre alapuló rendszer elter­jedését: a rétegeződés nem tűri az egységet. Egy ember sem állíthatja azt, hogy hatalommal rendelkezik egy másik felett vagy egy család egy másik felett, egy rokoni csoport a másik felett. Ebből származnak a hagyományos társadalmi dinamizmusokba be nem illeszkedő szervezet nehézségei és a hagyományok és a mutáció formájában megmutatkozó megújulás közötti szakítás. Napjainkban a hagyományok és az újítások egymás mellé rendeltnek tűnnek és az újítókra sokan úgy tekintenek, mint a cigány társadalom szökevényeire. Az ilyenfajta újítás pedig az egyik legfontosabb eszköze annak, hogy egy nem cigányokkal szembeállított cigány intézmény megakadályozza azt, hogy passzívan hagyják megvalósulni a folyamatban lévő asszimilációt. A cigány szervezetek olyan partnerek, amelyekkel számolni kell.

Minthogy lehetővé teszi azt, hogy a cigányok kezükbe vegyék jövőjüket, az újítás a szervezetek fejlődésével a nem cigányok előli menekülésnek mutatkozik, ugyanakkor azt is jelenti, hogy a cigányoknak szervezkedniük kell a többiekkel szemben, annak érdekében, hogy önmaguk maradhas­sanak és hogy saját dinamizmusuk és vágyaik szerint cselekedhessenek. Ez ugyanakkor kölcsönzést is jelent, hiszen struktúráik a többiek struktúráinak átvétele. A különbözőségben a minimális identitást feltételező interkulturális oktatással kapcsolatban már említettük, és itt is ezzel az alapvető dilemmával találjuk szemben magunkat: ahhoz, hogy cigányok maradhassanak, szervezkedniük kell a nem cigá­nyokkal szemben és a siker érdekében kénytelenek megtanulni az ő eszközeik használatát (elnökkel, titkárral, pénztárossal rendelkező egyesületek stb.), ehhez pedig az szükséges, hogy elfogadják értékrendjüket és azokat a cselekvésmódokat, amelyek megváltoztatják a viselkedésmódokat.

Az, aki szervezett, aki képes szembeszállni a nem cigányokkal, azt veszi észre, hogy maga mögött hagyta a hagyományokat. Noha identitását szüntelenül megkérdőjelezik, a társadalomban inkább átélhető az identitás. A szervezetekben fenyegettetve van az identitás, hiszen minthogy a többiek most arra késztetik, hogy bizonyítsa másságát és hitelességét, el bizonyítás során a cigányok és az utazók kénytelenek egy merev képet mutatni önmagukról. Érthető tehát, hogy a cigány társadalom nem szívesen nyújt segítő kezet az elnököknek, titkároknak, akiket inkább kritikával illetnek és azzal vádolnak, hogy önmaguk és családjuk számlájára dolgoznak. Ezeknek az elnököknek, titkároknak, vezetőknek nehéz szerepük van: a cigányok és az utazók szemében túlságosan, a környezetük számára nem eléggé Újít6k. A politikai vezető szerep pedig vonzó perspektíva, hiszen néha azzal a tisztelettel, és presztízzsel jár, amelyben a cigányoknak sohasem volt részük. Ennek tulajdonítható talán az, hogy az utóbbi években elszaporodtak az elnökök és a titkárok. Ezt maguk a cigányok ironikusan úgy jellemzik, hogy például Csehszlovákiában a régi közmondást, mely szerint szo rom, ta lavutarisz ("minden roma zenész") kiforgatják, és azt mondják: szo rom, ta funkcionarisz ("minden roma hivatalnok").

A cigány embemek mindeddig igyekeznie kellett, hogy a környezete ne vegyen róla tudomást. Az tehát komoly változást jelent, hogy ma nyilvánosan hangoztatja és meg akarja őrizni identitását. A változás egyrészt a cigány szervezetek létrejöttének, másrészt a cigányok és az utazók súlyosbodó helyzetének tulajdonítható. Ez a helyzet arra vezet, hogy hangot adnak a követeléseknek; a cigányok számos esetben úgy érezték, nincs mit veszíteniük, és bizonyos szempontból meglepő, hogy követe­léseiket nem gyakrabban fejezték ki erőszakos módon. Minthogy tudták, nem bírnak se társadalmi, se politikai jelentőséggel, a cigány csoportok tisztában voltak azzal, hogy agresszívnak minősített tetteik után nem részesülhetnek nagyobb elnyomásban.

A bekövetkezett változásban szerepe volt azon pünkösdista és azon karizmatikus katolikus vallási mozgalmak elterjedésének, amelyek az érzelmek, a nehéz életélmények kifejezésére ösztökélnek, valamint a kulturális és nyelvi kisebbségek mozgalmainak is, amelyek a kisebbségi jogok védelmét szolgáló szervezetek és a nemzetközi intézmények segítségével terjednek. Kelet- és Közép-Európa államaiban, ahol a cigány identitás kifejezése nehézségekbe ütközött és kockázatos volt, ahol nem volt ajánlatos, hogy valaki cigánynak mondja magát, 1989-1990 óta harcolnak a cigány kultúra tiszteletben tartásáért. A harcot ma már lehetővé teszik az új lehetőségek, a nagyobb szólásszabadság és a nemzetközi kapcsolatok. Egész Európában megnőtt a cigány tevékenységek és szervezetek száma; egyes államokban tucatnyi, néhol több mint száz szervezetet hoztak létre. Mintha ellensúlyozni akarnák azt, hogy évszázadokon át nem volt lehetőségük politikai megnyilvánulásra környezetükkel szemben, a szervezetek, különösen a politikai szervezetek valóságosan robbanásszerűen szaporodnak. Csehszlo­vákiában például 1990-ben, a parlamenti választások idején a Cigány Kezdeményezés (ROI) mellett jóformán csak egy másik szervezet, a Romák Demokratikus Szövetsége (Demokraticky svaz Romu) volt jelen, azonban két évvel később, az 1992-es nyári választás ok során negyvenkét cigány szervezet állt szemben egymással és ez igen rossz eredményeket szült: a roma képviselők száma a parlamentben tizenegyről egyre csökkent.

A tevékenységek különböző formákat öltenek: nyilvános vitákban való részvétel, tiltakozó tüntetések, delegációk küldése a minisztériumokba, információs jegyzetek, újságok publikálása és terjesztése, a nemzetközi törvényekre támaszkodó harc a faji megkülönböztetés ellen, általános információs tevé­kenységek, jelöltekkel való részvétel a választásokon stb. - amely lehetővé teszi a tömegkomunikációs eszközök használatát és a vélemények ismertetését. Éhségsztrájkok is előfordulnak és több államban házakat sajátítanak ki vagy telkeket, amelyeket aztán árkokkal vesznek körül, hogy ne tudják kilakoltatni őket; lezárják az utakat stb. A kilakoltatásokra gyakran jelentős rendőrségi erők részvé­telével kerül sor, és ez felhívhatja a hatóságok vagy az önkormányzatok figyelmét még akkor is, ha a hasonló eljárások a sajtóban kétértelmű visszhangot keltenek és nem a felelősöket, hanem inkább azokat bélyegzik meg, akik ellen hasonló eljárásokat alkalmaztak. Ahhoz, hogy eredményes legyen, a nyilvánosság elé lépésnek természetesen alkalmazkodnia kell az adott szociopolitikai kontextushoz. A tevékenységformák azonban kifinomulóban vannak és az 1960-as évektől olyan folyamatos fejlő­désnek vagyunk tanúi, amelynek szakaszait a cigány szervezetek határozták meg és amelyet napjainkban egyre szélesebb körű elmélkedés és egyeztetés kísér. Itt is fennáll azonban a fent idézett dilemma: a gyűlések és a tevékenységek valószínűleg legalább annyit veszítenek hagyományosan meleg légkörükből, mint amennyit hatékonyságban nyernek.

Finnországtól Törökországig, Olaszországtól Észtországig, még ott is, ahol a cigány mozgalom mindeddig nehezen érvényesült, a cigányok egyesületek formájában vagy közvetlenül a választásokon keresztül egyre gyakrabban vesznek részt a helyi politikában és a helyi hatóságokkal egyre inkább partnerekként működnek együtt.

Néhány év óta olyan erőszaktól mentes, sokakat vonzó tevékenységformák vannak kibontakozóban, amelyeknek jelentős hatásuk van. Ilyenek a különböző művészetekben megnyilvánuló információk, az identitás és a követelések hallgatólagos vagy megfogalmazott kifejezései. Mint ahogy azt a könyv első részében is elmondtuk: a zenészek, énekesek, táncosok, költők és írók, festők, színészek stb. tevékenységének egy része vagy egésze kultúrájuk megismertetését és védelmét szolgálja. Ez egy olyan adomány a külvilág számára, amely megértést és tiszteletet követel. A művészet segítségével informálni minden bizonnyal hatékony, hiszen a cigányok vonzzák a közönséget. A közönség szereti a cigány művészetet; a környezet szemében a róluk alkotott sztereotípiáknak a művészet az egyetlen pozitív oldala. A cigány "védjegyet" vagy a cigány elnevezést gyakran felhasználták például egy-egy előadás reklámozására, olyannyira, hogy "álcigányok" is felhasználták. A cigány művészet ugyanakkor igen gyakran szolgált a művészet "folklorizálására": ez egy jól megválasztott eszköz arra, hogy bemutassanak egy valóságot, hogy a művészetet összekapcsolják születése körülményeivel. A formák ez esetben is sokfélék: zene- és dalfesztivál, ahol hangot kaphatnak a követelések, éttermekben fellépő csoport vagy magányos művész, könyvesboltokban, iskolai osztályokban fellépő komédiások, akik az előadás során vagy az előadás mellett információt nyújtanak a gyerekeknek és a pedagógusoknak.

Újabb megnyilvánulási formáiban a művészet a cigány közösségek felé is fordulhat. A művészet a helyzetek érzékeny elemzését nyújtja, példamutató összefogásra adhat alkalmat (lásd az egy roma és egy szintó tagból álló németországi Duo Zet), egyesülésre hív hat. Ha a dalokat cigány nyelven adják elő vagy ha az előadások cigány nyelven folynak, elsősorban természetesen a cigány közönség érzékenységét ébresztik fel:

Men rodasz i drom ap mari riek men hatzasz i drom ap mari nek lasz maro csacsepen

men manga tumen

ma csasz ga ap ko puro drom.

Keresnünk kell utunkat meg kell találnunk utunkat követeljük igazságunkat azt kérjük tő1etek,

ne járjatok a régi úton.

(A német szintó csoport Követeljük jogainkat című dalának refrénje)