Ajánlom ezt a kötetet — Ruva Farkas Pál kötetét — mindenkinek, aki az életre kíváncsi, aki szeretetről, fájdalomról akar olvasni, aki valódi érzelmet vár a verstől, de annak is, aki valami szépet akar átélni, vagy látni akar gyönyörű képeket.
Talán olyanokat, amilyeneket egy olyan nép fia tud csak látni, akik a racionálisnál az emocionálist mindig többre tartják. Akik egykor egy hosszú vándorút után megálltak nálunk, az egykori Magyarországon, és megtalálták az évszázadokat, földjüket, a munkájukat, a házukat-hazájukat.
Szegények voltak, de a Jó Isten megadta a mindennapi betevőt, az életet, a boldogságot és persze a szenvedést is. Boldogan lobogott a tűz a sparheltben, vagy a kemencében, és az anya megsimogatta a kétnapos porontyát, aki ma is emlékezik erre a selymes puha kézre... mindennapjaiban ott van nemcsak az otthon melege, a szülők szeretete, a kalács illata, hanem a szűkebb haza mindennapos emléke is. Valamint azok emléke, akik elmentek mellőle a magas égbe, a hold árnyékába egy boldogabb hazába. Ember, aki tudta, csak akkor viheti valamire, ha tanul. — Már az édesanyja is tudta ezt, mindent megtett azért, hogy a gyermekei is megértsék. Szakmát, értelmiségi létet, az élet egyeteme mellett a valódit is; ő kijárta mindegyiket.
Ember, aki egyszerre író, novellista, költő, szociológus, szerkesztő, mindenes a népért! Őszintén remélem, hogy példája valódi példa tud lenni vagy talán már példa is, a DICKHES — LÁTOD (az Új folyóirata 2016-ból) adja, mutatja a példái mindenkinek, csak élni kell vele.
A versek, amelyek gondolati egységek, látszólag egy kezdet és vég nélküli, sajátos ritmust, gondolati harmóniát sugárzó mondatok, gyönyörű képekkel, metaforákkal, megszemélyesítésekkel, amelyek néhol közelebb hoznak egy letűnt világot. Máshol jövőt, utat mutatnak., példát adnak.
„Ezt jó tudni" című versét én ars poeticának éreztem. Egy gondolati ritmusban, két oldalon végigfutja az életét, levonja a tanulságot, semmit nem bánt meg, hiszen megélte az élet teljességét — ez szülte a verseket. Magyarul gondolkodik, magyarul ír, de fel-felsejdül az anyanyelve, a magyarországi cigányok lovári nyelve: néhol egy-két szó, egy gondolat, ritkán a vers egy-egy részlete, és nagyon ritkán majd' a teljes vers. Megszerettem a kötetet, régen olvastam ilyen sok verset egy éjszakán, de jól jólesett, kicsit rám is ragadt a Ruva béke, ami az emberi harcok, a marcangolás, a szeretet, a bölcsesség békéje.
Pápa, 2016, Munkás Szent József ünnepén.
***
Ruva Farkas Pál
Ezt jó ludni
ami vót
azt ne keresd
mert fából a kilincs
mi az hogy…?
de madzag a húzója
és azért nincs mert
hatvankettőben
a kígyósi Miska
földig lerombolta...
még egy párszor
a kertek alatt odakerekeztem
a Tenkes kapitányát
veletek megnéztem...
csak azért nem ültem
a Fáni padkájára
hogy az Anyám beteg szíve
meg ne szakadjon estére...
hát visszakerekeztem
Medgyesegyházára
ahonnét hatvannyolcban
eliszkolt velem a pesti gyors
hogy kikupálódjak
a marhavágóhídon...
hegesztőként térdig a szarban állva
fillérekért dolgoztam a gyárban...
de amikor a rák miatt
legatyásodtam
s a kastélyoma
t elzabrálták tőlem
na én akkor úton-futó lettem...
most itt ülö
k a kunyhóm árnyas udvarán
és legeltetem a szemeimet
olvasok-szerkesztek
és álmodozok
terveket szövök
minta sarokban a pó
és studírozok
ha zsugori vagyok
akkor kihúzom a nyugdíjig
vízen és kenyéren
na jó —jut rá
egy kis házi zsír is
mert Judit úgy akarja....
és akkor mi van...?
az ég világon semmi
mert Soroksáron még hetvenegyben
a Vidámban már
megmagyarázták:
jól figyelj jó komám
mert csak egyszer mondom el
mondta egy szénhordó óriás
lenyomhatsz szkanderben
párszor
és csajozhatsz
százszor
mert látom, hogy egy
jólöltözött jampi vagy
tőlem járhatsz egyetemekre
az okosok közé
Párizsba a Louvre-ba
csónakázhatsz Hollandiában
vagy Göttingenben
mit bánom én
biliárdozhatsz Bécsben
a Százéves Kávéházban
de ne feledd
már Pitagorasz-is megmondta
tudod ott lenn a porban
kövér köröket rajzolgatva
hogy ne zavard a köreimet...
és bármit dugsz úgy is három
még fenn a csillagok között is
kisbarátom....
szerettem nőket
csókoltam színésznőket
szebbnél szebbeket
bokszoltam
fociztam
és futottam
majd kergettek
és elkaptak..
féltem
és rettegtek tőlem
úgy bizony..
láttam Párizst
az Eiffel toronyból
mindhiába
egyre megy
hiszen
két snóbli között
megsúgták nekem
hogy bármit dugsz kiskomám
az mindig három
még ha fejre is állsz
kisbarátom
de tudod mit
futhatsz a Nyárba
térdig a szarban
állva
akkor is
buta maradsz
te árva...
|