Címlap Cikkajánló cikkek kultúra Cigány zene? Magyar zene?

Lovaricko shibako grizhipe

Kiadványaink

Radio Romano

Archív

Csatka

Közös Út Baráti Kör

Blog

Névjegy

Gindima

Tumencaj muro dyi sagda. Te na bisterdyon pa jekhavreste, zhikaj e luma luma avla,..

http://rfgy.blog.hu/

Portré

Rostás-Farkas György

CTMT videók

GTranslate

 

Rólunk

Cigány zene? Magyar zene? PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gróh Gáspár   
2014. augusztus 29. péntek, 15:07

Liszt Ferenc dallamkölcsönzéseiről:

A 19. század elejének nemzeti felbuzdulása idején a nemzeti zene elsősorban a kis- és középnemesség ízlésének felelt meg. E réteg zenei igényét az erre szakosodott cigányzenészek szolgálták ki.

Helyzetükből adódóan ők a parasztság számára is „zenei szolgáltatók” voltak. A cigányzenészek sokféle stílust, dallamot, ritmust, sokféle zenei hatást befogadva teremtették meg azt a zenei világot, amelyet végül már nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szert magyar nemzeti zenének tekintettek. Beépültek ebbe valódi népdalok, az alsóbb néprétegek körében népszerű műdalok, a mindenkori katonazene, ideértve a kuruc háborúk sokféle tábori zenéjét is, az európai műzene és az egyházi zene motívumai.

Összetevői sajátos egységet alkottak, és végeredményben ezt a zenét a magukénak fogadták el nemcsak legfőbb „megrendelőik” a nemesség alsóbb rétegéből, hanem a megfizetni képes mezővárosi, paraszti közeg is. Sőt: „sztármuzsikusai” (Bihari János) révén, igaz, sajátos funkcióban a legmagasabb szinten is szalonképessé vált.

 

Semmi meglepő nincs tehát abban, ahogyan Liszt Ferenc a cigányzenéhez viszonyult: elfogadta úgy, ahogy kapta. Ami a szűkebb értelemben vett parasztzenéből eljutott hozzá (sajnos nem tudjuk, hogy mi), az nem nagyon tetszett neki – ezért is maradt homályban, hogy mivel találkozhatott. Műveiben csak azt dolgozta fel, ami megfogta, amiben kiaknázható zenei lehetőséget látott. Ha hallott paraszti énekeseket, zenészeket, azok hangszeres tudásban nem lehettek versenyképesek a hivatásos zenész cigányokkal. A paraszt-zenészek archaikus, ezért darabosnak, technikailag tökéletlennek tűnő előadásmódja aligha felelhetett meg a virtuóz Liszt igényeinek.

A legjobb cigányzenészek viszont messzemenően kielégítették elvárásait. Professzionális, magas fokú hangszeres tudásra épülő zenéjük egészen más volt, mint az évtizedekkel később, Bartók és Kodály fellépése után tudományosan is feltárt igazi, ősi örökséget közvetítő parasztzene. A 20. századi szempontok Liszt korában természetesen ismeretlenek voltak, ő a cigányok játszotta zenét a maga művészi törekvései alapján tekintette értéknek. Ezt az ítéletét pedig nem bírálhatjuk felül! Amúgy pedig a Liszt által feldolgozott cigányzenei anyagban is volt valódi népi dallam, nemcsak magyar, hanem szász, román, sőt más is.

Hogy milyen dallamokat kölcsönzött Magyar rapszódiáihoz, fantáziáihoz, szimfonikus költeményeihez, azt egyetlen dolog befolyásolta: hogy mennyire tetszettek meg neki. De ugyanígy tett mindenki, a Liszt-kortársaktól Bartókon át a mai szerzőkig.

Egyáltalán: a zenei ízlés, a kedvenc nóta vagy szimfónia, zongoraverseny, opera kiválasztása mindig személyes, érzelmi alapú. Liszt motívum-választásában többségbe kerültek a népies műdalok – amiknek eredetét nem ismerte. Számára a zenei invenció, a kidolgozottság és az előadás virtuozitása számított, ahogyan vélhetően a korabeli közönség is ezen az alapon választott, amikor öntudatlanul elvégezte e dalok előzetes szelekcióját.

Arról ugyanis, hogy a cigányzenészek mit játsszanak, az dönt, hogy miért fizetnek nekik. Repertoárjukban a közösség ízlése, értékítélete tükröződik. Vagyis közvetve a magyar társadalom, maga a formálódó nemzet, a magyar zenei ízlés döntött arról, hogy Liszt elé milyen darabok kerüljenek. Lisztet pedig nem foglalkoztatta, hogy az ő korában még nem is létező népzenetudomány szakmai vizsgálatai alapján a rapszódiáihoz fölhasznált dallamok mennyire tekinthetők valóban magyarnak.

Ő a maga tapasztalatai alapján e dallamokat magyarnak tartotta és a „nép” körében találkozott velük, a nép zenéjét illető elgondolásai a kor általános szemléletét és gyakorlatát tükrözték. Újdonságnak számított viszont, ahogyan felhasználta a cigányoktól kapott dallamokat, ahogyan ezzel a műzenében kitágította a zene és a zeneiség határát.

Ezért volt fontos számára, hogy e törekvéseit miként fogadja a közönség és a „szakma”. Egy monográfusa szerint az „aggasztotta, miképp fogadják majd a rapszódiákat a ’művelt’ muzsikusok, s a későbbi események igazolták félelmeit. Nem először fordult elő a zenetörténetben, hogy egy nagy zeneszerző zenei alapanyagért leszállt az ’etnikai’ szintre, de még senki sem használt népi anyagot ilyen merészen nagy méretekben, és senki nem fordult még a cigányokhoz”.

Ez a törekvése a közönség és nemzeti közösség fülének-lelkének osztatlan örömet okozott. Rajongtak érte, mert nemcsak személyes varázsa, a zeneszerző és az előadóművész hódította meg őket, hanem az is, ahogyan megfelelt zenei elvárásaiknak. Ezt a (cigányzenére épülő!) rapszódiái, fantáziai (és nyilván rögtönzései!) tökéletesen kielégítették. Ugyanez a közönség azonban néhány évtizeddel később nem volt hajlandó elfogadni azt, amikor Liszt a maga (sikeres) gyakorlatához gyártott elméletét a cigányzenéről írt könyvében közre adta. Elméleti fejtegetései megrázták a magyar közvéleményt az 1860-as években.

Más volt meghallgatni Liszt zenéjét, cigányoktól kölcsönzött dallamaival és Rákóczi-indulójával a nemzeti ébredés, a reformkor legígéretesebb szakaszában, mint könyvét bő évtizeddel később, egy vesztett szabadságharc után, az önkényuralom hatása alatt olvasni. Az egyik fölszította, a másik megbántotta a szélsőséges hullámzásra amúgy is hajló nemzeti érzést. Másként hatottak a cigányok játszotta zenéből átvett, népszerű motívumokat kínáló dallamok, mint az az elképzelése, hogy maga a magyar zene a cigányzenével azonos.

A közvélemény nem tűrhette, hogy Liszt a nemzet zenéjét mintegy a cigányoknak adja. A szaksajtó és a hírlapi belháború azonban nem tartott sokáig, emlékét csak a zenetudomány őrzi. A közönség számára viszont máig a legkedvesebb Liszt-művek azok, amelyekben zenei otthonára talál – a cigányok közvetítette dallamvilágban.

 

 

Módosítás dátuma: 2014. augusztus 29. péntek, 15:18
 
Copyright © 2024 Kethano Drom - Közös Út. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
 

Tehetség

Örökségünk nyomában

PTK roma tananyagok

Emlékezet

Portré

Közös Út a Facebookon

Mottó


„A cigány kultúrának intézményekre van szüksége...
Én ezt egy kulturális autonómia intézményrendszerén belül képzelem el, amely nem szavakból, hanem láncszemként egymáshoz kapcsolódó intézményekből állna.”

***

Részlet Orbán Viktornak  2008. április 11-én elhangzott beszédéből.


 

Civilhang

SZEMlélek

Galéria