Albertirsa városa és annak lakossága is fontosnak érezte, hogy méltó módon emlékezzen meg a Holokauszt 70 évfordulója alkalmából. A szervezők cigány szentmisére hívták és várták az érdeklődőket, akik szép számmal képviseltették magukat.

2014. augusztus 2-án 14.00 órakor az Albertirsai Urunk Színeváltozása római katolikus plébániatemplom cigány zászlóktól volt színes, cigány emberek énekétől és beszédétől volt hangos. A megemlékezésen Albertirsa Város vezetői, képviselői, polgármestere és alpolgármestere is megjelent. Az esemény jelentőségét érzékeltette az is, hogy a MÁRIA RÁDIÓ élő adásban való közvetítette az egész szertartást.

A Szendrőládról érkező cigány énekkar a himnusz és pasztorációs dalok eléneklésével járult hozzá a méltóságteljes megemlékezéshez. KISZELY MIHÁLY helyi plébános —mint a megemlékezés egyik házigazdája— köszöntötte a kedves megjelenteket, a város vezetőit és képviselőit, az EMMI megbízásából jelen lévő SÖRÖS IVÁN osztályvezetőt, KOLOMPÁR GÁBORT Soltvadkert CKÖ elnökét, az előadókat és a Mária Rádió hallgatóit.

Kiszely plébános úr kiemelten fontosnak tartotta a megemlékezést, ezért készséggel biztosította helyszínül az Urunk Színeváltozása templomot. Az atya nagy hangsúllyal hívta fel a figyelmet arra, hogy „Emlékezni kell, hogy többé ilyen szörnyűség ne fordulhasson elő senkivel sem”.

A SZENDRŐLÁDI ÉNEKCSOPORT szereplése mély lelki és művészeti élménnyel szolgált a jelenlévők számára,  nem csupán a cigányos dallamokkal, hanem az erőteljesen sugárzó rendíthetetlen hitükkel és életérzésükkel is, melyet zenéjükön keresztül közvetítettek.
Ezt a mély áhitatot erősítette tovább a BALÁZS JÓZSEF cigány származású római katolikus atya által koncelebrált szertartás, mely egyszerre volt formabontó és értékteremtő is egyben. A jelenlévők olyan szentmisén vehettek részt, mely ragaszkodott ugyan a több évezredes egyházi hagyományokhoz, az inkulturáció jegyében magába ötvözte azonban a cigány kultúra sajátos jegyeit is.

A borsodbótai plébános homíliájában kiemelte a megbocsátás keresztényi erejét, melynek segítségével akkor is képesek vagyunk egymásnak megbocsátani, ha minden észérv ellene szól. A megbocsátani tudó cigányember pedig erőslelkű, még arra is képes, hogy a világot kifordítsa a négy sarkából. Sorsunk alakítása a kezünkben van, csak akarnunk kell! - hangzott el Balázs József atya buzdítása.

A szertartást követő felszólalások sorában elsőként ROSTÁS-FARKAS GYÖRGY, József Attila-díjas írót hallhattuk, aki emlékeztetett arra, hogy ez a nap az emberiség történelmének egyik legtragikusabb napja és az egész emberiség gyásznapja is egyben. Ugyanis mindazokkal, akik a fajüldözés borzalmai következtében vesztették életüket, elvesztésükkel egész emberiség lett szegényebb. A Biblia eredeti nyelvében az „ismerni" és „szeretni" fogalmakat még egyazon szó fejezi ki, és ezek fogalmak a közös megemlékezésben is összekapcsolódnak. A Holokauszt borzalmai olyan erővel tanúskodnak a szeretet teljes hiányáról, mint talán semmi más ebben a korban. Elrettentő példaként szolgálnak a jövő nemzedékének abban, hogy ilyen tragédia soha többé elő ne fordulhasson.

FAZEKAS LÁSZLÓ Albertirsa Város Polgármestere örömmel fogadta az értékteremtő kezdeményezést, ezért köszönetet mondott a szervezésért Kamarás Istvánnak. Emlékbeszédében kihangsúlyozta a politikai, gazdasági elit nagyobb felelősségét, ugyanis szerinte ennek a rétegnek a feladata pártfogolni azokat az embereket, akik saját maguk védelmére kevésbé képesek.
Polgármester úr azt is elmondta, hogy Albertirsán az cigánysággal és a más nemzetiségekkel való együttélés vállalható, azonban egymás további megismerése rendkívül fontos és szükségszerű. A város vezetője egyúttal biztosította a jelenlévőket arról is, hogy a maga részéről mindent megtesz ennek érdekében.

KAMARÁS ISTVÁN, történész, politológus - helybeli lakos - beszédében kiemelte, hogy a Holokauszt nem 1944-ben kezdődött, sokkal előbb, a kimondott szavaknak köszönhetően. A korabeli Magyarország nagyjai (köztük sajnos magukat keresztény embereknek valló hatalmasságok is) hozzájárultak a Holokausztot megalapozó közhangulat kialakulásához kijelentéseikkel, faji előítélettől átitatott szavaikkal.

Hasonló szavak következményeként 65 évvel az auschwitz-birkenaui cigánytábor felszámolása, utolsó 3000 lakójának kivégzése után, Magyarországon, az ordas eszmék újra halálos áldozatot szedtek: 2009. augusztus 2-án kislétai otthonában, álmában agyonlőtték a 45 éves Balogh Máriát, és súlyosan megsebesítették az akkor 13 éves kislányát.

Kamarás István elmondta, hogy kutatásai során rengeteg írást, dokumentumot talált arra vonatkozóan, hogy a jóakaratú, igaz emberek miként mentették zsidó sorstársainkat, azonban a történész, politológus bármilyen mélyre is ásott a források tömegeiben, nem talált említést arról, hogy a cigányokat menekítették volna.
„Lehet nem is mentett bennünket, cigányokat senki, s ezért nincs erről semmilyen adat?” —tette fel a kérdést Kamarás. A cigány származású fiatalember kitért arra is, hogy egyre több mértékadó politikus jelenti ki: nem hisznek a cigányokkal való együttélésben.

Ezért Kamarás István elérendő célként határozta meg az Európában - tudományosan is bebizonyítottan legsikeresebb integrációs modell-, az autonómia igényét.
„Nekünk, cigányoknak is ebben kell gondolkodnunk, ha menteni szeretnénk gyermekeinket, családjainkat és népünket, illetve, ha harmonikusan szeretnénk együtt élni a többségi társadalom tagjaival.”

A történész, politológus szerint a cigányság jogos autonómia igényét elismerte többek között Orbán Viktor (2008. április 11-én, a Magyar Tudományos Akadémia székházában megtartott beszédében) és Duray Miklós (a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság 2011. októberében megtartott nemzetközi konferenciáján.)
Végül Kamarás a következő szavakkal zárta a beszédét: „Nézzünk bátran a jövőbe a múltból levont konzekvenciákkal és tűzzük cigány zászlónkra a magmaradás jogos igényét, az autonómiát!”

Albertirsa, 2014. augusztus 4.
(Kamarás - Lakatos Katalin, egyetemi hallgató)

Képek: szendrőládi kórus (1), Balázs József és Kiszely Mihály atyák (2) Rostás - Farkas György (3)

Kamarás István beszédének teljes szövege

Holokauszt megemlékezés – Albertirsa, 2014
/Kamarás István beszéde/
A magmaradásunk jogos igénye:
Autonómia

A kimondott szónak nagy hatalma van: képes embereket felemelni, boldoggá és sikeressé tenni, egyeseket szörnyszülötté zülleszteni, másokat pedig halálba küldeni.
Emlékezzünk egy hetven évvel ezelőtti eseményre! 1944. augusztus 2-án felszámolták az auschwitz-birkenaui II/E. cigány tábort, kivégezték annak utolsó 3000 lakóját. Ez a tábor csak egy volt a sok közül. Ebben a bizonyos cigány táborban nem volt magyarországi roma, most mégis itt Albertirsán emlékezzünk, hiszen a vérségi kötelék összeláncol bennünket. A fájdalom közös és megrendítő!

Emlékezzünk, hogy a múltból jövőbe tekintően óvatosságot tanuljunk, mert mi is bármikor ilyen szörnyszülöttekké válhatunk. Jézus a következőképp szólt tanítványaihoz: (Lukács 10,3): „íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.” Nem a bárányokhoz, hanem a farkasok közé, mert valójában mindannyiunkban benne lakozik a farkas.

A holokauszt voltaképp nem 1944-ben kezdődött, sokkal előbb, a kimondott szavak kegyetlen hatalmával és annak erejével kezdett sarjadni. A korabeli Magyarország nagyjai, a magukat keresztény embereknek valló hatalmasságok már rég elindították a holokausztot kijelentett istentelen szavaikkal. Egy magyar egyházi vezető a következőt mondta: "Azt már világosan látjuk, hogy a magyar-cigány keveredés ártalmas, ennek megfelelő intézkedés még nincs."

Dr. Vassányi István szolgabíró azt javasolta, hogy a romákat „hat éves kortól, nemre való tekintet nélkül eltávolíthatatlan vegyszerrel megjelöljék”. Endre László a harmincas években még főszolgabíróként azt követelte, hogy a „bűnöző oláhcigányokat” zárják koncentrációs táborokba, a férfiakat pedig sterilizálják.
A szavaknak hatalma van, könnyedén ordas eszmék táptalajává válhatnak.
Emlékezzünk, hogy a múltból jövőbe tekintően óvatosságot tanuljunk, mert mi is bármikor szörnyszülöttekké válhatunk.

65 évvel az auschwitz-birkenaui cigánytábor felszámolása és annak utolsó 3000 lakójának kivégzése után Magyarországon az ordas eszméknek újra halálos áldozata lett: 2009. augusztus 2-án, éppen öt évvel ezelőtt lőtték agyon kislétai otthonában, álmában a 45 éves Balogh Máriát és sebesítették meg az akkor 13 éves kislányát szélsőséges nézeteket valló sorozatgyilkosok. Bűnük csak az volt, hogy a Jóisten cigánynak teremtette Őket.

A vészkorszak idején voltak igaz, keresztény emberek is, akik mentették az üldözötteket, sokszor saját maguk és családjuk testi épségét is kockáztatva.
Rengeteg írást, dokumentumot találhatunk arra vonatkozóan, hogy miként mentették ezek az igaz emberek zsidó sorstársainkat. Azonban jómagam bármilyen mélyre is ástam a források tömegeiben, arról nem találtam említést, hogy a cigányokat miként mentették. Meglehet, a történészeknek nem volt erre a munkára még idejük. Előfordulhat az is, hogy nem tartották fontosnak ezt a kutatási témát. Vagy talán nem is mentett bennünket, cigányokat senki, s ezért nincs erről semmilyen adat?
Nagy kérdések ezek, azonban ettől is nagyobb kérdés az, hogy képesek vagyunk-e, mi, cigányok saját magunkat megmenteni, a lelkünket és fizikai életünket egyaránt?

Imádkozunk-e eleget Istenhez azért, hogy tisztítson meg bennünket, hogy megigazulva járuljunk színe elé?  Keresztény emberhez méltó életet élünk-e és képesek vagyunk ennek megfelelően nevelni gyermekeinket?

Fizikai értelemben tudunk-e, akarunk-e tenni azért, hogy mi is ki tudjuk menteni saját magunkat vagy még mindig másra várunk? Képesek vagyunk-e összefogni, s ha a szükséges kényszer úgy hozná, megtudnánk-e menteni gyermekeinket, családunkat, népünket? Vagy ismét lehorgasztott fejjel mennénk a vágóhídra?
A szavaknak hatalma van!

Mostani nagyjaink is sokszor ejtenek ki etnikai ellentéteket gerjesztő szavakat. Az egyik nagyváros polgármester-jelöltje azt mondta, hogy „sokan nem hisznek a cigányokkal való együttélésben, miután tapasztalják, hogy az együttélés helyenként, városrészenként nem konfliktusmentes”. Akkor most mi történjen velünk, cigányokkal, ha nem lehetséges az együttélés, kérdezem én?

A megoldás nem tűnik könnyűnek, azonban ha tágra nyitjuk szemünket és körbenézünk a nagyvilágban, könnyűszerrel megtalálhatjuk a helyes megoldást.

Nem kell hozzá zsenialítás, a spanyolviasz feltalálása, csupán akarat és kis többlet bátorság szükségeltetik. Akkor cigány zászlónkra tűzhetjük az Európában tudományosan bebizonyított legsikeresebb integrációs modult, az autonómiát. Gondolom, a sikeres integrációs akarat miatt szeretnék az autonómiát a székelyek, a kárpátaljai és vajdasági magyarok is. Mi cigányok ezt az igényt elfogadjuk és támogatjuk.

Azonban nekünk, cigányoknak is ebben kell gondolkodnunk, ha menteni szeretnénk gyermekeinket, családjainkat és népünket, illetve, ha harmonikusan szeretnénk együtt élni a többségi társadalom tagjaival.

Az autonómia igenlése nem szitokszó, nem ördögtől való, még a cigányok esetében sem. 
A támogató szavak elhangzottak ismert magyar gondolkodók és véleményformálók szájából is. Engedjenek meg két példát:
Orbán Viktor 2008. április 11-én, a Magyar Tudományos Akadémián a következőt mondta: „Szavakkal sokra már nem megyünk. A cigány kultúrának saját intézményrendszerre van szüksége” – majd, hozzáfűzte azt is, hogy a cigány elit utánpótlás kinevelése az autonómiának lenne a feladata.

Duray Miklós 2011. október 07-én kijelentette: "azt kell megfogalmazni minden társadalmi és gazdasági gond mellett, hogy a romakérdést alapvetően csak a cigány autonómia oldhatja meg".

Emlékezzünk, hogy a múltból jövőbe tekintően óvatosságot tanuljunk, mert mi is bármikor szörnyszülöttekké válhatunk. Nézzünk bátran a jövőbe a múltból levont konzekvenciákkal és tűzzük cigány zászlónkra a magmaradás jogos igényét, az autonómiát!

OPRE ROMA!
2014-08-02
Kamarás István
történész, politológus