Aranymosó cigányok a Kárpát-medencében

Keleti, délkeleti irányból a történeti Magyarország területére – kisebb-nagyobb csoportokban – már a tatárjárást megelőző években is jöttek be cigányok. Nagyobb tömegben azonban inkább a tatárjárást, később a Mátyás halálát követő évtizedekben vándoroltak be. Részben nálunk akartak letelepedni, mások tovább akartak vándorolni nyugat felé.

Mátyás haláláig a cigányság jelentős része mesteremberként pozitív szerepet játszott hazánkban, hisz jól értettek a fémek és a fa megmunkálásához, és katonaként is megállták a helyüket.

Valószínűnek tartom, hogy a cigányok első kisebb csoportjai már a tatárjárást (1241-42) megelőző időkben, Árpád-házi királyaink korában vándoroltak be a történelmi Magyarország területére, tehát második honalapítónk, IV. Béla (1235-70) uralkodása alatt. Alátámaszthatja ezt a föltevést, hogy hitelesnek tekinthető dokumentum is van róla!

Ugyanis 1260-ban, II. Ottokár cseh király (1253-78) levelet írt akkor a pápának. Ebben arról is beszámol, hogy az ellene vonuló magyar seregben cigányok is voltak. Vannak akik ezt tévedésnek, a szöveg hibás fordításának tudják be. Szerintük a levélben szereplő "Gingari" szó nem cigányokat, hanem bolgárokat (Bulgari) jelent.

Az azonban írásos adatokkal bizonyítható, hogy sok cigány élt Magyarországon már jóval 1400 előtt is. Igazolható például a következő személynevekkel: Michael de Czigány 1339-ben, Zigány Domokos fia László 1373-ban, Zigány László, Mátyás és István 1377-ben. S lám, 1377-ben létezett már Egyházas - Zigány nevű település Magyarországon. (2. Tomka 37. o.)
Az Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn 3. kötetében többek között ezt olvashatjuk:
"...Magyarországra először 1415-ben - a törökök elől menekülve - Oláh országból jöttek be a cigányok..."
Egészen biztosra vehető, hogy a törökök elől menekülve is jöttek be az országba cigányok, de az is biztos, hogy nem ők voltak az elsők, mert az írásos dokumentumok bizonyító erejének hitelt kell adnunk! 1423-ban Zsigmond (1387-1437) császári menlevéllel látja el a hozzá kérelemmel forduló cigányokat. Ennek magyar fordítása a következő:

"Mi, Zsigmond, isten kegyelméből római király, a Birodalom mindenkori gyarapítója, - Magyarország, Csehország Dalmácia, Horvátország, stb. királya kegyesen köszöntjük a Birodalmunkban élő, vagy uralmunk alá tartozó, minden, nemes, katona, parancsnok, hivatalnok, bíró, várbéli és városi hívőket.

Hű emberünk, László, a cigányok vajdája és hozzátartozói messzemenő kegyért fordultak hozzánk. Ezért, engedelmes kérésünkre beleegyezve, megadtuk nekik ezt a szabadságot, így, ha ez a László vajda és népe uralmunk alá tartozó településre vagy városba érkezik, a ti hűségetekre bízzuk őket és elrendeljük, hogy László vajdát, és cigány alattvalóit minden módon óvjátok, ne akadályozzátok, életüket ne nehezítsétek, hanem ellenkezőleg, minden alkalmatlanságtól és bosszúságtól védjétek.
Ha pedig megtévedt akadna közöttük, vagy civakodásra kerülne sor, bárhonnan is eredne, ne a tiétek, és nem a közületek valóé a büntetés, vagy a kegyelem joga, hanem azé a Lászlóé, a vajdáé.

Kiadtuk uralkodói székhelyünkön az Úr 1423., Magyar királyságunk harmadik évében, Szent György vértanú ünnepén." (Andreas presbyter Regensburgi Krónikájából.)
E menlevéllel - bár ez nincs benne a szövegben -, valószínűleg aranymosó cigányokat látott el Zsigmond, akiről a történelemből köztudott, hogy nem volt az a király és császár, aki csupa jószívűségből adott valamit. Állandó pénzzavarban volt. Gondoljunk csak fölvidéki bányavárosaink elzálogosítására. Nagy gavallér és nőcsábász lévén, aranyra is szüksége volt.
Bizonyára László vajda népét alaposan megvámolta a menlevél fejében.

A cigányok ősei közül sokan már hazánkba érkezésüket megelőzően Romániában, utána pedig nálunk - először inkább csak Erdély területén - bányászattal, főként aranymosással foglalkoztak. Erre utal népük egyik csoportjának a beásoknak a neve is, ugyanis a "Beashi" szó a román "Báias", azaz bányász szóból származik (Szegő 84. o.).

Az enyhe túlzással barátjukként emlegetett József (IV.) főherceg írja a cigányokról:
"Hazánkban 1417-ben tűnnek fel több helyen tömegesen. De valószínű, hogy előbb is voltak itt cigányok. Már egy 1393-iki oklevélben előfordul "Michael de Czigány" nevű nemes. Zsigmond király 1423-ban Mátyás király 1476-ban, és 1487-ben állítanak ki a czigányok számára szabadalmi, ajánló, biztosító leveleket..."

Lám, ebből a néhány sornyi idézetből az is kiderül, hogy már nemes ember is volt a cigányok között, s bizonyára nem véletlenül, nem érdemtelenül.
Tudomásunk van róla, hogy Mátyás király fekete seregébe sok cigány pattantyúst soroztak be, feljegyzések szólnak arról, hogy Mátyás és felesége, Beatrix cigány lantosokkal is mulattatták magukat.
1492-ben és 1496-ban Ulászló ad a cigányoknak szabadalmi levelet. Az 1525-ös viharos hatvani országgyűlés tartamára már hivatalosan szerződtetnek cigányzenészeket. Ugyanebben az évben II. Lajos (1508-1526) számadásaiban cigány lantosoknak fizetett kiadások is szerepelnek. Izabella királyné 1557-ben, Báthory Zsigmond 1581-ben állítanak ki nekik ajánló leveleket. Az Erdélyi országgyűlés is több ízben foglalkozott a cigányok ügyével.

Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár I. kötetének 388. oldalán is találhatunk egy rövid utalást 1590-ből, s nem is akármilyet: az aranymosásról, az erdélyi aranymosó cigányokról. Ebből megtudjuk, hogy akkor őket magyarul aranyász cigányoknak, németül Goldwachser - Zigeuner-nek, és románul pedig tigan Aurar-nak nevezték. Az idézet idevonatkozó része a következő: "...Byró uram, akaratya volt, vitte Lúklaztó Mate Desre. Sory Mihalt Gradinal Embere arany valtany (o: 4/XXI /89.). Ugyanott az 1172. oldalon:
"...Az Császár eö felsége Bányász Czigányinak... az adoját... magam szedtem fel, nyolcvan négy nehezék (!) aranyot adtam Boldisár- Vajda kezébe... negyven két nehezék (!) aranyot adot be az többit ő tötte el. (T. törzs)."
Az érdekesség kedvéért azt is megemlítem, hogy Bocskay István erdélyi fejedelem (1605-06) híres hajdúkapitánya, Lippai Balázs, cigány volt.

De foglalkozzunk inkább most már csak az aranymosó cigányokkal, hiszen egyre gyakrabban akadhatunk nyomukra, bár többnyire csak rövid utalások formájában.
1678-ban: "...nagy rendbeli aranyász Czigányok(nak) háromszáz húsz nehezék por aranyért az többit el engedvén, az Tárhazból percipiált...f. 280."
1681-ben: "...Mihály vajda Aranyás cigányok vajdája administrált convictiot"

I. Lipót császár már 1696-ban intézkedik, hogy az aranymosók a mosóhelyekről el ne távozzanak, s a földesurak szolgaságába ne vetettessenek. Nevezetes intézkedése az is a királynak, hogy az arany és az ezüst beváltását Erdélyben is az államkincstár külön jogává tette. Ez a rendelet kivonta az aranymosókat, nem is csupán Erdélyben, hanem az ország, és a monarchia egész területén - a földesuraik hatásköréből, amint ez az alábbiakból is kitűnik.

"...Az aranymosók bármely álláshoz tartozó emberek legyenek is, (ugyanis akadtak köztük szépszámmal kisnemesek!), a maguk mesterségüket a hegyekben és a sárga ereket magukkal sodró folyókból, sebesen rohanó folyóvizekben és patakokban ne csak három napi időközben, hanem addig, amíg nekik tetszik szabadon űzhessék és a területeknek urai, akiknek azok terhükre és kárukra nem lehetnek, őket semmiképpen meg ne akadályozzák, hanem a bányabíróságtól nyílt szabadalmakkal a többi bányabirtokosokkal egyenlő kiváltságokat és mentességeket élvezhessenek. (5.)"

A cigány aranymosók és általában az aranymosók a királyi rendelet szerint - Erdélyben azt a helyet foglalhatták el, ahol a mosási tevékenységet két napnál hosszabb időre megszakították, illetve felhagyták. Viszont a lefoglalt helyen a mosást folyamatosan kellett végezni és csak "A tél, a fagyok beálltától, a hegyek megnyíltáig" volt szabad abbahagyni. (Egyébként a mosóhely lefoglalása nemcsak a folyónak, pataknak mosás céljából való használatot jelentette, hanem egyéb bizonyos folyóvíz mellett a mosóhely fenntartásának a jogát is:)

Dimitrie Cantemi (6.) a XVIII. század első negyedében a moldvai cigány aranymosókról is tesz könyvében említést:
"...Úgy vélem, a mi havasaink nincsenek híján a hegyek megszakadt ajándékainak: az ércadó ásványoknak. Régebbi időkben azonban a fejedelmek mértékletessége és a bányászat hiánya egyaránt késleltették felszínre hozatalukat; napjainkban pedig a törökök közismert kapzsisága és az attól való félelem akadályozta meg a moldvaiakat abba, nehogy, míg gazdagságot gyűjtenek maguknak, a birtokukkal együtt fáradozásuk gyümölcse is odavesszen. Egyéb iránt, hogy ezeknek a földalatti kincseknek a tekintetében nem meddőek, azt a hegyek tövéből eredő patakok is bizonyítják.

Ezek ugyanis, lévén, hogy szűk mederbe vannak szorítva és hóolvadáskor, vagy fergeteges időkben többnyire megduzzadnak, gyakran kiöntenek, majd midőn kénytelenek ágyukba visszatakarodni, az általuk elárasztott területeken fövényt hagynak, amelyben elég sok termésarany szemcse található.
A cigányok összegyűjtik ezeket a szemcséket, kimossák az aranyat belőlük, és annyi aranyra tesznek ezáltal szert, hogy évente négy kupányit is, ami 1600 drachmát (drachma értéke és súlya sokszor változott, 1867-ben 5 gramm súlyt tesz ki) képesek a fejedelemnek adó fejében fizetni..."

...A román területeken kevés volt a cigány aranymosó. Ott ugyanis (egészen 1855-ig) rabszolgák voltak, s így kisebb-nagyobb csapatokban állandóan szökdöstek át Magyarországra, ahol sokkal szabadabban élhettek megkülönböztetettségük ellenére is. Nem nálunk tanulták, hanem magukkal hozták az aranymosás mesterségének tudását, onnét, ahol a bojárok megvetett rabszolgái voltak.

Az uralkodó herceg cigány rabszolgái között első helyen az aranymosók állottak... Moldvában 1764-ben a hercegének kétszáznegyven aranymosója megközelítően kilenc kiló színaranyat szolgáltatott be. Rangban az aranyászok után következtek a medvetáncoltatók, akik a medvebocsot arra nevelték, hogy két lábra emelkedve duda és dobszóra táncoljon. Bejárták vele az országot, sőt külföldre is elmehettek, ha túszul otthagyták a családjukat s az így szerzett jövedelmükből éltek és fizették fejadójukat. (Feljegyzések szerint ők voltak a cirkuszművészet e típusának megalapozói.) Ezeket követték a romániai ranglétrán az akkor már nálunk is jól ismert teknővájók és a vándor, illetve a cigány kovácsok..


Jegyzet

Aranymosó cigányok a Kárpát-medencében címmel írt könyvet komoly kutatómunkával, dokumentumok kibányászásával N. László Endre. A kötet része, fejezete egy terjedelmes aranyász könyvnek.
N. László Endre évtizedek óta foglalkozik az aranymosással. Korábban Szlovákiában élt, és a dunai aranymosókról írt. Magyarországon tanfolyamot is tartott a téma iránt érdeklődőknek. Nagy része van abban, hogy Esztergomban megnyílt az aranymosók múzeuma. Aztán Barcsra települt, a Duna mellett, a Dráva aranya is felkeltette érdeklődését.