Címlap Tanulmányok, kutatások Társadalom/cigányság Tanulmány-vázlat a cigányokról

Kiadványaink

Névjegy

Radio Romano

Lovaricko shibako grizhipe

Archív

Közös Út Baráti Kör

Csatka

Rostás-Farkas György

Blog

CTMT videók

GTranslate

 

Közös Út Baráti Kör

Tanulmány-vázlat a cigányokról PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Dr. Antall József   
2010. július 10. szombat, 09:38

DR. ANTALL JÓZSEF: Tanulmány-vázlat a cigányokról

 

1993-ban, évfolyamnyitó számainkban közöltük dr. Antall József cigány tanulmány-vázlatait. Az alábbiakban ebből közlünk részletet.

 

  Felhívjuk  az olvasók figyelmét arra: e tanulmány-vázlat 50 évvel ezelőtt (!) készült. A kézirat születésének időpontja fontos, mert ennek ismeretében illeszthető be az azt követő évtizedek széles körben kiterjedő ciganológiai munkáinak sorába.

 

(Egy példa: Erdős Kamill cigány néprajzi vizsgálódásai is az 50-es évek elején indultak; majd jelentkeztek a fiatal néprajzosok, ciganológusok, a kutatás új korszakát nyitva meg.)

1957-ben a különböző szaklapok elzárkóztak a közléstől - két okból is. Egyrészt: a fiatal történelemtanár 56-os tevékenysége miatt szilencium, megjelenési tilalom alatt állott. Másrészt: a szerzői felfogás a cigányság sok évszázados küzdelmeiről, továbbá, hogy kiemeli a cigányság Európában egész sajátos etnikai jellegét, mindez élesen ellenkezett az akkori hivatalos állásfoglalásokkal, deklarációkkal. A pártpolitika nem, mint sok évszázados múltú népet, karakterisztikus kisebbséget, hanem mint „speciális szociális réteget" akarta kezelni a cigányságot.

 

     A tanulmány abból a szempontból is érdekes, hogy a közel négy évtized alatt, amely a kézirat születése óta eltelt, az abban felvázolt helyzettel összehasonlítva milyen rendkívüli változások mentek végbe a cigányság körében, a hagyományok, a településformák, a szociográfiai rétegződés, az életmód, a lélekszám statisztikai felmérése, a társadalmi önszerveződés, a kulturális önfelmutatás tekintetében. (Ez utóbbi vonatkozásban például: a cigány próza-írók, költők, képzőművészek, alkotók nemzetközi jelentőségű munkája az óta bontakozott ki. Vagy: a valláshoz való viszonyuk a régebbi külsőségekkel, sőt közönnyel szemben lényegesen megváltozott; megnőtt a történelmi egyházak kereteiben az igazi hívők száma és a szabad felekezetek, vagy az ún. szekták tagjainak hitbuzgalma is elmélyült.)

     Lényeges azonban egy momentuma a kéziratnak, és éppen a végkicsengése, amely - s ebben történelmileg van bizonyos tragikum - még mindig változatlanul időszerű: "A cigány-kérdés megoldásának, kezelésének halogatása, hosszútávon beláthatatlan szociális, etnikai-kisebbségi, sőt nemzetiségi feszültségekhez vezethet a jövőben." Ha semmi más oka nem lett volna, ez az intelmező megállapítás, mementó elegendő volt ahhoz, hogy akkor ne engedjék közölni a tanulmányt.

 

(Szerk.)


 

 

A cigányság eredetéről, nyelvéről

 

 

A középkor naiv, babonás embere a legképtelenebb eredetet tulajdonította az egzotikus cigánykaravánoknak. Sokan görög eretnekeknek, üldözött német zsidóknak, sőt tatároknak vélték őket. De a legtöbben mégis egyiptomi származásuk mellett kardoskodtak, és ez is ment át leginkább a köztudatba (Csokonai Vitéz Mihály: Cigány c. versében a "Fekete Faraho").

     A cigányok szívesen vállalták az üldözött és előkelő származást. Hol a fáraók ivadékainak, hol egyiptomi búcsújáróknak mondták magukat, akiknek azért kell zarándokolniok és a kereszténység könyöradományaiból élniök, mivel Jézust, midőn a szüleivel Herodes üldözései elől menekült, nem fogadták be maguk közé. A magyarországi cigányok egy része ma is különböző mesékkel indokolja kóborló életmódját.

     A cigányok eredete ma már nem titok. Indiai származásuk tudományosan bizonyított tény. A találgatások és tévedések sorozata után magyar ember, Vályi István Komárom megyei református lelkész ismerte fel indus eredetüket. A XVIII. században, 1776-ban a bécsi ANZEIGEN AUS DEN SÄMMTLICHEN K. K. ERBLÄNDERN c. hivatalos lap közölt Vályi felfedezéséről, aki egyetemi hallgató korában Leidenben találkozott malabári diákokkal, és nagy hasonlóságot talált nyelvük és a hazai cigányok nyelve között. Ezért lejegyzett 1000 malabári szót, és amikor visszatért Magyarországra, felolvasta a szójegyzéket a győri cigányoknak, akik megértették a szavak nagy részét. A közlemény – kivéve Grellmant (1783) – elkerülte a tudósok figyelmét. Ezért a cigányok indus eredetének felfedezését - a Vályit idéző - Grellmannak tulajdonították. Később Pott, hallei egyetemi tanár - az összehasonlító nyelvészet alapján - végleg bebizonyította nyelvük indus eredetét. A cigány India árja nyelvei közé, tehát az indoiráni nyelvcsaládba tartozik.1 A birodalom észak-nyugati részében ta1álható szindhi, kasír és dardus nyelvjárásokkal mutatták ki közvetlen rokonságát.

     Nyelvtana azonban gazdagabb minden más élő nyelvnél. Európában - a befogadó népek hatása alatt - számos, egymástól eltérő nyelvjárásra bomlott. A legromlottabb a spanyol cigányok nyelve. A magyarországi cigányok nyelvével többen foglalkoztak behatóbban.

     A cigány elnevezés máig sincs megnyugtatóan tisztázva, valószínű azonban, hogy egy Indiáig visszavezethető név módosított alakja. A cigányok, mint a legtöbb primitiv nép, saját ember szavukat használják népnévnek: tehát rom-nak, manus-nak nevezik magukat. Az utóbbiban nem nehéz felismerni a német „mann” vagy az angol „man” ősi ind változatát. Kelet-, Közép-, és Dél-Európa népei a még nem tisztázott eredetű „cigány” szó megfelelőit használják: ciganin (bolgár), ciganu (román), czigan, cickan (lengyel), cickan (cseh), zigano (olasz), stb.. Míg Nyugat- és Észak-Európában más népek nevének téves átruházásával jelölik, vagy jelölték őket: gipsy (angol, egyiptusz), bohémien (francia), mivel a cseh (Bohémia) és magyar királytól kapott okleveleket mutattak fel nyugaton; egyébként innen került vissza a magyar „bohém” szó, unger (régi holland, magyar), az északi országokban pedig régen még „tatároknak” (Tatern, Tatre) is nevezték őket.

    

 

A cigányok vándorlása

 

 

A cigányok – a hosszas vándorlásuk során – számos néppel kerültek érintkezésbe. Ezért nagy vérkeveredésen mentek keresztül, azonban az avatatlannak sem nehéz felismerni az embertani hasonlóságot a cigányok és a hinduk között. A letelepedett cigányok pedig jelentős mértékben keveredtek az illető ország népével, a germán és északi szláv országokban igen gyakori a szőke, Nagy-Britanniában pedig a kelta őslakosság emlékét idéző vörös hajú cigány. Alapvető szókincsük indiai eredete mellett kimutatható a különböző előázsiai és európai nyelvek hatása is: a perzsa "piperi" (bors) a török "raj" (úr), a szláv "vulicza" (utca), a magyar " pékel" (süt), stb.

     (Persze, van példa arra is, hogy a cigány hatott a környezet nyelvére; sok cigány szót fedezhetünk fel mondjuk a hazai jassz-nyelvben: biboldó -zsidó, csaj -lány, csorel-lop, csoró-szegény, dilino-dilis-bolond, duma-hang-beszéd, kaja-étel, kamel-szeret, kolyiba-házikó, love-pénz, manus -ember, stb.)

     Írásos emlékek, források nem maradtak fenn, amelyek arról tudósítanának bennünket, hogy a cigányok miért és milyen körülmények között hagyták el hazájukat, Indiát.

     De a népvándorlások ismert rugói, India tegnapi és mai viszonyainak ismeretei sok mindenre magyarázatot adnak. India népei már a legrégibb időktől kezdve külső támadásoktól, természeti csapásoktól és szörnyű szegénységtől szenvedtek. Az évezredek során kialakult indus társadalomszervezet, az egyes rétegek, csoportok merev elválasztása, kasztok, és a páriák szörnyű kitaszítottsága nem jelenthetett valami különös vonzerőt a birodalom északi részein, még nemzetiségi szervezetben élő törzsek számára sem. Nem tudhatjuk, hogy milyen ellenség behatolása, milyen éhínség hajtotta Nyugat felé a kumpániákat.

     Vándorlásuk útvonala nem volt egységes. Perzsiából egyik részük egyenesen Oroszország felé tartott, másik részük Szíria és Egyiptom érintésével Észak-Afrikába, illetve a Török Birodalmon keresztül Görögországba és a Balkánra vezetett. A cigányok Egyiptomban hosszabb időt töltöttek, erre mutat származásukat is elferdítő hagyományuk, és számos nyelvészeti, embertani és néprajzi adat.

     Első csoportjaik a XIV. században, a török támadások kezdetén érték el Európát Pannel és Szindel nevű törzsfőnökeik vezetésével. Sokan már lemaradtak Ázsiában és Oroszországban, de a legnagyobb csoportok vándoroltak tovább nyugat felé. Görögországban és a Balkánon sokáig időztek. Csak később, a törökök előretörése után vonultak Magyarországon keresztül (1417) Nyugatra és Északra. Zsigmond király uralkodása idején barátságos fogadtatásban részesültek, sőt 1423-ban és 1438-ban királyi szabadságlevéllel látták el a cigányokat. Ennek köszönhették háborítatlan vándorlásukat Európán keresztül a távoli Spanyolországba és Angliába. A kapott szabadságlevelet több példányban hamisították, sőt Németországban azt állították, hogy a császár szabad rablást engedélyezett számukra.

 

 

Az üldöztetések Nyugat-Európában

 

 

     A kezdeti rokonszenvet így hamarosan ádáz gyűlölet váltotta fel. Most már nemcsak kóbor életmódjuk, rablásaik fordították ellenük az európai népeket, hanem a nem egyszer a törökök előnyomulásával fokozódó nyugtalanság gyakran az Oszmán Birodalom kémeit gyanította bennük. A legsúlyosabb üldözéseknek Németországban voltak kitéve. A szétszabdalt Németország fejedelemségei egymással versengtek kegyetlenségükben. Skóciából és Angliából viszont kiutasították őket, aki pedig visszatért, a fülénél fogva fához szögezték, 18 ezret pedig felakasztottak. Később azonban a brit hatóságok is megenyhültek, számuk a XIX. században már elérte a 100 ezret is. Békésen éltek a Lee-dinasztia vezetése alatt. Utolsó királyuk, Joseph Lee 1845-ben hunyta le a szemét.

     De nem volt jobb soruk Nyugat-Európa más országaiban sem. Utrechtban1544-ben sokat megcsonkítottak és meggyilkoltak közülük, majd száműzték őket. Franciaországban is nehéz napok virradtak a cigányságra. Az Orleans-i parlament bírósági határozata alapján 1561-ben kiutasították őket. Azokat pedig, akik, a szigor csökkenése után visszatértek Franciaországba, vagy meghúzódtak a baszkok között, 1802-ben Napóleon összefogta és Észak-Afrikába szállíttatta. Ennek ellenére ma is élnek cigányok Franciaországban, sőt a közelmúltban hatalmas arányú összejövetelt tartottak, ahol szilaj táncok és zene mellett vezetőik megvitatták népük problémáit. Sorolhatnánk azonban tovább azokat a kegyetlen intézkedéseket, amelyekkel az európai országok szabadulni akartak a cigányoktól. Eredményt nem értek el. Hiába üldözték olyan kegyetlenül a cseh-morva rendek, vagy a skandináv országok India távolra szakadt ifjait. Dániában még azt is feljegyezték a XVIII. században, hogy - ősi indiai szokás szerint persze ezt már csak ma tudjuk – a halott férfival együtt özvegyét is elevenen eltemették.

     Dél és Kelet-Európában nagyobb türelmet tanúsítottak irántuk a kormányok. Spanyolországban III. Károly király rendeletet adott ki – 1783 – a cigányok pogárosítására és letelepítésére. Idővel teljes egyenjogúságot kaptak, sőt egyesek még a főnemesség soraiba is bekerültek. Oroszországban II. Katalin cárnő telepített le sokat közülük hatalmas birtokain, ahol elég szabad életet élhettek, vadásztak, halásztak, állatot tenyésztettek stb. Lassan leszoktak kóbor életmódjukról, azonban a cigánykérdés megoldása még itt is a XX. századra várt. Sorsuk Lengyelországban is elviselhetővé vált a kezdeti ellenrendszabályok eredménytelensége után. A királyok nem egyszer adományoztak nemeseiknek „cigánykirály” címet. Szerbiában Milos fejedelem tett sokat letelepítésük és meghonosításuk érdekében. Az elmaradott Balkánon nélkülözhetetlenekké váltak háziiparukkal és kovács mesterségükkel.

     A legtürelmetlenebb elbánásban tehát a művelt és polgárosult Nyugat-Európában részesültek. A germán népek született idegenkedése a „színestől” még fokozottabban jelentkezett saját hazájukban, ahol ezt még szociális, kulturális és rendészeti szempontok is fokozták. Azonban minden üldözés és tömegmészárlás ellenére elszaporodtak. Amerika benépesülésével pedig az Atlanti Óceánon is áthajóztak a cigányok, és ma mindkét Amerikában találkozhatunk velük.

    

    

     A hazai históriákból

    

    

     Magyarországon a legnagyobb nyugat-európai cigánypogromok idején is békében hagyták őket, királyaink és fejedelmeink nem egy oltalom-levelet adtak ki számukra. Megfizették a királyok által kirótt adójukat, és szükség esetén még katonáskodtak is. A török hódoltság korában mint tűzmesterek tűntek ki a harcban, és - mint tudjuk - 1556-ban Nagy Ida várát is ők védték meg (Arany János: A nagyidai cigányok)

     A törökök kiűzése után az ország megcsappant lakosságának a kiegészítésére a Habsburgok intézkedéseket hoztak a cigányok letelepítésére. Nagy csoportokban lepték el az országot Erdélyből és a Bánságból, az akkor még főleg aranymosással foglalkozó cigányok. Mária Terézia 1761-ben kiadott rendelete meghatározott bánásmódot írt elő a cigányokkal. Megtiltotta a cigány elnevezés használatát, ("újmagyarok", stb.)

     Kötelezte a földesurakat, hogy adjanak nekik földeket, és házhelyet, alkalmazzák őket jobbágyként. Egy későbbi rendelete - 1767 - pedig arról intézkedett, hogy a cigánygyerekeket vegyék el szüleiktől és a kincstár díjazása fejében paraszt családoknál neveljék őket, a cigányfiúk jobbágy leányt vegyenek feleségül, a cigányleányok jobbágyfiúkkal kössenek házasságot. Ezek az intézkedések azonban nem vezettek eredményre. A cigánygyerekek visszaszöktek szüleikhez, házasság dolgában pedig főleg nem vették sokba a hivatalos rendelkezéseket. Hasonlóan eredménytelenül járt II. József I783-ban kiadott rendelete. Hiába határozta el a "kalapos király", hogy munkára, iparra szoktatja a cigányokat, terve nem sikerült. Összeírták a cigányokat, településeiket. Nem mindenütt telepedhettek le, mivel egyes városok, így Buda is megtiltotta.

     A reformkorban és az abszolutizmus korában, a nagy nemzeti kérdések és az önkény időszakában nem történt kísérlet a cigánykérdés átfogó megoldására.

     Egyéni kísérletek (Hám János szatmári püspök, a későbbi prímás), jelzik, hogy a probléma még mindig megoldatlan. A dualizmus korában, a szerveződő polgári állam a rendészeti és jogalkotó tevékenysége során tett lépéseket a súlyos kérdések rendezésének előkészítésére. De ezek a tervek sem váltak valóra. Éppúgy eredménytelenek maradtak, mint a tudományos felkészültségre is törekvő József főherceg telepítési kísérlete.

    

    

A holocaust tragédiája

 

 

   A két világháború közötti magyar kormányok is sokat foglalkoztak a cigánykérdéssel, azonban inkább csak rendőri, közbiztonsági és közegészségügyi szempontból. Tényleges eredményt azonban nem értek el.

A magyarországi cigányság súlyos tragédiája az 1944. évi deportálásokkal kapcsolatban még feldolgozásra vár. Ennek nemcsak statisztikai adatait, hanem pszichikai és politikai következményeit is fel kell tárni.(Szerkesztőségi megjegyzés: Nem cigány szerzők közül dr. Antall József elsőként hívta fel erre a társadalmi felelősségérzettel vizsgálandó kérdésre a figyelmet. A szerző empátiáját tanúsítja, hogy érzékelte: nemcsak a holocaust reális statisztikai adataival adós a szakirodalom. Fel kell mérni azt a mély sokkot, amit a fasiszta üldöztetés, a haláltáborokba hurcolás társadalmi-lélektanilag a cigányságban okozott. - A jeles író cigány, Lakatos Menyhért ezt úgy jellemezte, hogy a holocaust hatása súlyos kóma-állapotot váltott ki az egész cigányságban. Az utóhatás mindmáig érzékelhető, politikai kihatásával egyetemben.)

   A cigányság beilleszkedése a nemzet életébe, elhelyezkedése a társadalomban, még napjainkban sem tekinthető megoldottnak. Noha a statisztikai adatok szerint a történelmi Magyarországon mintegy 275 ezer cigány élt, a mai Magyarországon pedig egyes becslések szerint már biztosan túlhaladta számuk a 150 ezret, ill. figyelembe véve demográfiai és egyéb szempontokat, ez a szám pontos adatok híján a 250 ezret is megközelítheti.

A magyarországi cigányság nem tekinthető egységesnek sem társadalmi, sem pedig műveltségi szempontból. (Gondoljunk például a magyar zene fejlődésében sokat vitatott, azonban mégis nagy szerepet játszó muzsikus cigányokra, és a füstös putrik páriáira, vagy az országutak vándoraira.) Élet- módjukat, a speciális körülmények között alakult és változott társadalmi viszonyok határozták meg a történelem során. E téren az iparosodás, a modern civilizáció fogja meghatározni életkörülményeik változását.

 

 

Költők, művészek a cigányokról

 

 

Így láttam a Gironde-parton őket s a Don-vidéken. Főzték a dögöt. Ültek a szabad tűz körül, és ősi fölénnyel falták a férget. Röhögtek Európa szolga népei között, mint nagy titkok tudói-őrzői.

(Illyés Gyula: Cigányok)

 

Nyomor "a szabad tűz körül", de szabad élet a civilizált Európa szolganépei között. Ez a szabadság, ez a szabados életforma ihlette meg az írókat, művészeket, ez formálta ki a sajátos cigányromantikát. Az individualista szabadság, az emberi szabadság megvalósulását látták a XIX. század írói is a cigányság életében. Talán nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy majdnem minden magyar írónak volt mondanivalója a cigányokról. De nem feledkeztek el róluk a világirodalom legnagyobbjai sem. Cervantes, Scott, Goethe, Victor Hugo cigányvonatkozású művei mellett gondoljunk a Merimée novellájából készült Bizet-operára a "Carmen"-ra, Lenau "Drei Zigeuner" c. versére. Puskin "Cigányok" c. romantikus művére, ahol a szabadság és nyomor szétválaszthatatlan nászát, a cigányszerelem tüzes érzékiségét ábrázolja a költő. De ne feledkezzünk meg Gorkij első nyomtatásban megjelent novellájáról, a "Makar Csudrá"- ról sem. A két szereplő, Radda, a szép cigányleány és Zobar, az önérzetes cigánylegény megtestesítői a szertelen és határtalan szabadságszeretetnek, akik még a szerelemtől és a házasságtól is féltik egyetlen kincsüket, a szabadságukat.

Vizsgáljuk meg a cigányság életét, szociográfiáját (társadalom- rajzát), hogy mennyit találunk az irodalmi cigányromantikából a valóságban.

 

 

Szervezeti formák

 

 

A cigányok társadalmi szervezete óriási változásokon ment keresztül az elmúlt századokban. Nehéz lenne megállapítani, hogy milyen ősi és idegen vonásokat fedezhetünk fel életmódjukban. Mégis kibontakozik előttünk a cigányság két nagy csoportja, a letelepedett cigányok (Gletecsore=szegények) és a vándorcigányok (Kortorár=barangoló) különbözősége. Mély megvetést, maró gúnyt éreznek egymás iránt. Szinte kizárt köztük a " vegyes házasság", kerülik egymást. Nyilvánvaló azonban, hogy az ősi típust a kortorár-cigányok testesítik meg, és a másik csoport már idegen hatás alá került, kevesebb egzotikumot takar. A nemzetségi szervezet felbomlott, életmódjuk proletarizálódott.

   A kóborló sátoros cigányok, egyre kevesebb van belőlük, azonban máig fenntartották ősi társadalmi szervezetüket, törzsi és nemzetségi felosztásukat. Eredeti társadalomszervezetük még nem ismert semmiféle rétegződést. Erre mutat, hogy az idegenekre vonatkozó úr (török "ráj"), paraszt ("gadzsio", a magyar "gazdá"-ból) szavaik nem tartoznak bele ősi szókincsükbe, mint például a törzsi életben is nagy szerepet játszó pap, a "radzsaj". Magyarország területén az egyes törzseket lényegében semmiféle szorosabb kapocs nem fogja össze.

A vajdák tisztsége sokat veszített régi tekintélyéből, azonban még ma is elég nagy hatalommal rendelkeznek népük felett. Házasságokat engedélyeznek, házastársakat választanak el egymástól, testi fenyítéket szabhatnak ki, sőt engedélyük nélkül a törzs nőtagjai még nem is beszélhetnek idegenekkel. A vajda tisztsége általában apáról fiúra száll, így a választás csak formális, és inkább abból áll, hogy az új vajda megesküszik népe előtt a törzs hűséges szolgálatára.

A civilizáció fejlődésével, a közigazgatás megszilárdulásával és a közbiztonság biztosításával egyre nehezebbé vált a kóbor cigányok élete. Ma már az egyes törzsek kisebb csapatokra oszolva tengetik életüket. Természetesen ez is hozzájárul a vajda "központi" hatalmának csökkenéséhez. Az egyes csapatok, nemzetségeik (gakkija) élén állnak a szájbidzsók, elöljárók. Tisztségük nem örökölhető, a legalkalmasabbak közül választják. Ő képviseli a törzs és a hatóságok felé csapatát, és ő tartja fenn a belső rendet.

   Évszázados hagyomány szerint a vajda tartja a nagygyűlést, ahol a szájbidzsók jelentést tesznek tavaszi és nyári vándorútjukról, majd tekintélyükkel és hatalmukkal hozzájárulnak a közös megbeszélésekhez. A vajda személyes jeleket adományoz a külön vándorló csapatok vezetőinek, hogy a vándorlási időszakban is fenntarthassa törzse tagjaival az érintkezést, és utasításokat adhasson. Jeleiket keresztutakon, magányos fákon, hidak mentén helyezik el.

A cigányok társadalmi szervezetében a vajda patriarchális tisztségével párhuzamosan világosan felismerhetők a matriarchátus nyomai. Házasság estén a fiú szakít nemzetségével, elhagyja nevét, és felesége nemzetségéhez csatlakozik. Vérrokonai már nem tekintik többé rokonnak sem őt, sem születő gyermekeit. A fiúgyermek tizedik évében már "nagykorúvá" válik, szülei többé nem törődnek vele, és magának kell gondoskodni eltartásáról, ezért azután, ahogy tehetik, korán megházasodnak. Nem várakozik azonban sokáig a cigányleány sem. Igyekszik minél előbb legényt szerezni magának. Családi életük a szűkös putriban nem mondható éppen meghittnek. Szerelmi életük egymás előtt, a gyermekek előtt játszódik le. Nemi érésük - mint a keleti népeknél általában - hamar bekövetkezik. A cigánygyerekek gyakran már 11-13 éves korukban nemi életet élnek, és gyakran előfordul, hogy 12-13 éves cigánylányok már gyermeket szülnek.

 

 

A hitvilág régi hagyományai

 

 

   Nem térhetünk ki részletesen hitviláguk ismertetésére, babonáikra, azokra a szokásokra, amelyek a házasságot megelőzik, és a lakodalmakra, sajátságos hagyományőrző szertartásokra.

Gazdag hitviláguk jelentősebb alakjainak - ha nem is részletes - ismerete nélkül nem értjük meg "szertartásaikat" sem. Igen nagy szerepet játszanak az urmék, a végzetnők, az erdei szép tündérek, a kesályik. A férfi-szellemek közül a kutyaemberek, az óriások és a törpék. A phuvusok a föld alatt élő lények, míg a nivasik a víz alatti városokban élnek. Hitvilágukra jellemző a - népmesékben gyakran előforduló - hármas szám uralkodó szerepe. Érdekes ugyanakkor a természet ismeretlen erőinek szerepe a hitvilág fejlődésében. Különösen sok hiedelem fűződik a hegyekhez, elsősorban Erdélyben az ismeretlen, félelmetes havasokhoz.

   Bájitalok, amulettek, varázslatok, szellemek és bűvös jelek alkotják hitvilágukat és védekezésüket. Ezeket is a varázsló asszonyok őrzik, és készítik óvó eszközeiket. Ezek az asszonyok hihetetlen tekintéllyel rendelkeznek, szavuk előtt még a vajdák és szájbidzsók is meghajolnak.

Hiedelmeikkel, varázslataikkal szoros kapcsolatban áll például a jóslási tehetségük. A jóslásnak legkülönbözőbb formáit gyakorolják a tenyérjóslástól a kártyavetésig egyaránt. Ezt a tudományukat még a letelepedett cigányok asszonyai sem felejtik el, sőt ügyes üzletei érzékkel kihasználják a falusi asszonyok hiszékenységét, és állandó kereseti forrásnak tekintik. Gyógyászati módszereik a legkülönbözőbb szereknek és démonűzéseknek az összekapcsolásából állnak. Természetesen a betegségek igen sok áldozatot szedtek és szednek közülük.

   Noha a cigányok keresztényeknek vallják magukat, igazán alig van fogalmuk a vallásról. Ősi szellemeiket tisztelik, rettegnek a boszorkányoktól, akik egy ördög elnöklete alatt összegyűlnek Pünkösd első napján. Hitviláguk azonban fokozatosan halványul a letelepedés után, s helyette babonákkal takart vallási közöny uralkodik.

 

 

Népköltészet és zene

 

 

   A cigányság ősi dalkincse még eléggé feldolgozatlan. A világ zenei tudatába inkább, mint a magyar zene tolmácsolói kerültek. Sajnos szerepük itt kérdéses. Sajátos lelkivilágukat is hozzáadták ősi finnugor és török eredetű népdalaink előadásához, amellyel éppen eredetiségüknek ártottak.

De vannak eredeti cigánydalok is. Sejtelmes holdvilágnál, erdei tisztásokon, lángoló tűz fényénél felcsendülnek a keleties nyújtások és ismétlések, virágos sallangok. A cigány gyakran dalol. Feledteti vele búját, unalmát, kifejezi örömét. Keserű dalai szólnak koplalásáról, didergéséről, szerelméről. Érzelmi életének széles skálája hallik dalaiból, maró gúnya, megkapó humora kap formát nótáiban.

   A cigányok népköltészeti termését sem dolgozták még fel. Jellemzője a természeti életet élő népek gondolatvilágának minden jellemző vonása. Tükröződik bennük életük minden keserve és öröme. Szerkezetük azonban elég kezdetleges és egyforma. Kialakult sajátos balladaformájuk, amely ügyesen illeszti be a párbeszédes formákat az elbeszélő költemény szerkezetébe. Balladáik nagy része a szerelmi életből veszi témáját. Kiviláglik belőlük a vándorcigányok szigorú erkölcsi felfogása, mely a legsúlyosabban bünteti a házasságtörést. Részletet közlünk az egyik ilyen cigány ballada magyar fordításából:

"...most betoppan

S rajtakapja feleségét, Veti a kohó tüzébe.

És az asszony így sír, jajgat:"

 

" Vodasz, Vodasz, barna Vodasz,

Jaj hogy , jaj hogy ég a talpam!"

"Ott hadd égjen, rima, égjen,

Sok csizmácskát koptattál el!"

 

" Vodasz, Vodasz, barna Vodasz,

Két kebelem, jaj, hogy ég már!"

"Ott hadd égjen, rima, égjen,

Mert elegen simogatták!"

 

"Vodasz, Vodasz, barna Vodasz,

Égni kezd az ajakam!"

"Ott hadd égjen, rima, égjen!

Hányat csókolgattál véle!

 

 

Különböző csoportok

 

 

   Említettük, hogy a cigányságon belül két nagy csoportot különböztetünk meg, a letelepedett és a kóbor cigányokat. Az utóbbiakkal elég részletesen foglalkoztunk. Cigányaink nagyobbik fele inkább az előbbi csoportba tartozik.

Egészen külön, sajátságos helyet foglalnak el hazánkban a muzsikus cigányok. Az utóbbi évtizedekben azonban sokat vesztettek jelentőségükből, egyrészt a dzsessz elterjedésével, másrészt a gramafon feltalálásával. Éppen ezért a legtehetségesebb, nagyobb tudású bandákat kivéve egész muzsikus cigányságunk válságba került. Nehezen találják helyüket, nem tudnak beilleszkedni a társadalomba. A zene volt éltető elemük, ebből pedig ma már nem tudnak megélni. Ők már nem tartoznak a cigánysághoz sem, de még nem olvadtak bele a magyar társadalomba sem.

A letelepedett cigányok közül meg kell említenünk a kovácsokat. Nálunk ugyan nem játszanak olyan nagy szerepet, mint a Balkánon, vagy a ruténoknál (Kárpát Ukrajna), azonban a szegkovácsok igen hasznos munkát fejtenek ki.

   Ma már nagyrészt szövetkezetekbe tömörülve dolgoznak. Külön csoportot alkotnak a vályogvető és teknővájó cigányok. Ezek is szervesen hozzátartoznak a falusi ember életmódjának zavartalan biztosításához. Az ország különböző részein határozottan mutatkoznak biztató jelek a cigányok életmódjának fejlődésére, például a Dunántúlon. Az ország északi és keleti részein azonban még szinte ősi háborítatlanságukban élik elmaradott életüket.

A cigányok műveltségi foka igen alacsony. Az analfabetizmus sajnos még elég általános. Iskolai nevelésük rendkívül nehéz, hiszen az iskola csak a szülői házzal összhangban tud eredményt elérni. Így még azoknál a cigánygyerekeknél sem beszélhetünk nagy eredményről, akiket hagynak iskolába járni. Érdekes és meglepő jelenség, hogy műveltségi téren a cigányságnak még az a rétege sem fejlődött, amelyik anyagilag előnyös helyzetet élvezett. Ezek voltak a lókupecek. Szerepük ma már lényegesen csökkent. A múltban a vásárokon ismertek voltak mesterségesen "feljavított" lovaikkal.

   Összegezve a cigányok társadalmi helyzetének vizsgálatát, megállapíthatjuk, hogy a legszerencsétlenebb társadalomtörténeti jelenséggel állunk szemben. Egy hosszú vándorút, üldözések és csapások súlya alatt deformálódott nemzetségi-törzsi szervezet került a civilizált Európa népei közé. Ebből a társadalmi szervezetből egyenesen valami proletarizálódott páriasorba került a letelepedés után, meghúzódva a falvak, városok szélén. Erkölcsi fejlődésük szükségszerűen vezetett a zárt törzsi szervezet szigorú szabályainak feladásával egy heterogén magatartásformához. A cigány-kérdés megoldásának, kezelésének halogatása hosszú távon beláthatatlan szociális, etnikai-kisebbségi, sőt nemzetiségi feszültségekhez vezethet a jövőben. Ezért mindent meg kell tenni a jól átgondolt, hosszú távra szóló elképzelések és program megfogalmazása érdekében.

 

    

     (Közös Ú t - Kethano Drom I. évfolyam 1-es és 6-os szám, 1993.)

 

1 Dr. Karsai Ervin nyelvész szerint a cigány nyelv az indoeurópai, indogermán nyelvcsalád tagja, a szatem ághoz tartozik. In: Romológiai közlemények III: 1998. p. 43. A Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskola Romológiai Tanszékének kiadása.

Módosítás dátuma: 2010. július 10. szombat, 09:50
 
Copyright © 2017 Kethano Drom - Közös Út. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
 

Tehetség

Örökségünk nyomában

PTK roma tananyagok

Emlékezet

Portré

Közös Út a Facebookon

Mottó


„A cigány kultúrának intézményekre van szüksége...
Én ezt egy kulturális autonómia intézményrendszerén belül képzelem el, amely nem szavakból, hanem láncszemként egymáshoz kapcsolódó intézményekből állna.”

***

Részlet Orbán Viktornak  2008. április 11-én elhangzott beszédéből.


 

Civilhang

SZEMlélek

Galéria