Ahol szolgált, mindenütt igyekezett közel kerülni a cigánysághoz Székely János esztergom–budapesti segédpüspök, a püspöki kar cigánypasztorációs felelőse. Cigány népismeret címmel írt könyvet, és úgy véli, nemcsak a többségi társadalomnak, hanem a cigányoknak is fontos megismerni a roma kultúrát – az ember egészséges fejlődéséhez fontos, hogy ismerje a gyökereit.
– Hogyan ismerte meg ennyire jól a cigány népet, hogyan került Önhöz a cigánypasztoráció feladata?

– A legelső papi szolgálatomat a Nógrád megyei Érsekvadkerten végeztem. Jelentős számú cigány lakosság élt a faluban, ott kerültem hozzájuk nagyon-nagyon közel. Amíg oda nem érkeztem, az egyház és a cigányság között nem volt jelentős kapcsolat, az előző plébános még a plébánia kertjébe sem engedte be a cigányokat, a kerítésen keresztül beszélt velük. Hittanra sem jártak a cigánygyerekek, pedig nagyon vallásos volt a falu.

A cigánygyerekekkel kezdtem el beszélgetni, gitároztam nekik, megtanultam a cigány himnuszt. Érezték, hogy szimpatizálok velük, kezdtek beszivárogni a hittanórákra is, csoportosan. Nem sokkal később elhívtam őket egy kirándulásra, egy busznyi gyerekkel elmentünk a diósjenői strandra. Nagy részük még soha nem járt ilyen helyen, mert nagyon szegények voltak. Amikor bementünk a vízbe, az emberek jó része kijött, de amikor rájöttek, hogy egyházi szervezésről van szó, megenyhültek. A gyerekek nagyon boldogok voltak, hazáig énekeltek a buszon.

Sokat járt a családokhoz

– A gyerekek után jöttek a felnőttek?

– Az egyik kissrác meghívott estére vendégségbe, és el is mentem a mise után. Egy utca volt a faluban, ahol sok roma él, és futótűzként terjedt a hír: itt a pap! Sokan átjöttek, valaki ünnepi beszédet mondott. Ilyen nem volt, amióta világ a világ, hogy a pap elmegy a cigányokhoz! Táncoltak is a tiszteletemre. A gyerekek ezután gyakran eljártak hozzám a plébániára, olykor egyedül is hagytam őket ott, és soha semmi gondot nem okoztak. Sokat jártam a családokhoz. Először a gyerekek lettek elsőáldozók, később a szülőket is rá tudtam venni, hogy próbálkozzanak. Amikor 20–25 ember lett elsőáldozó, a fele templom cigányokkal volt tele.

A miatyánk alatt az emberek megfogják egymás kezét, eleinte a cigányok felé nem indultak el a kezek. Elöl állt egy idősebb hitoktató néni, rögtön megfogta két cigány kezét. Amikor az emberek megtalálták egymás kezét, az egész falu átélte, hogy új korszakba próbálunk lépni a cigány–magyar kapcsolatokban. Később akárhová kerültem, igyekeztem kapcsolatot találni az ott élő cigánysággal. A cigánypasztorációs feladatra pedig magam jelentkeztem. Nem sokkal azután ment nyugdíjba Keresztes Szilárd görög katolikus püspök, a terület korábbi felelőse, hogy én püspök lettem. Jeleztem, szívesen folytatnám a munkát.

– Milyen közös pontokat lehet találni a cigányok és a magyarok kultúrájában?

– Javaslom minden nem cigány honfitársamnak, hogy ha teheti, tegye meg azt a lépést, hogy elmegy látogatóba cigány szomszédjaihoz. Ismerje meg az életüket, tanulja meg a gyerekek nevét, fogadja el a kínált ételt. Így át tudnánk lépni a szakadékon, amely szétválaszt, a sematikus képen, amelyet a média sugall a cigányságról. A bűnözéssel, a politikusaikkal vagy a művészeikkel kapcsolatban esik szó róluk, de az átlagos cigány édesanyát, aki küzd a gyermekei felneveléséért, az átlagos sorsokat nem ismerik az emberek.

Nagy élmény, amikor a cigány embernek lassan arca lesz, megismerjük. Nagy szívük van, érzékeny emberek, néha lobbanékonyak. Erős érzelmeik vannak, ami negatív és pozitív módon is megnyilvánul: nagyon tudnak kötődni, mély a hitük. Ha baj van, Istenhez fohászkodnak, és komolyan is gondolják. Isten neve a köszöntéseikben, szófordulataikban is szerepel. Erős a kötődésük a családhoz, a gyerek hiába nő fel óriási szegénységben, földi paradicsomként éli meg a gyerekkorát. Mindenhová beszaladhat, ölbe veszik, megetetik. Erős a családi háló. A sebekkel együtt van mit tanulni tőlük, a kultúrájuktól.



Kellenek a gyökerek

– Cigány népismeret címmel írt tankönyvként is használható könyvet a cigányságról. Nemcsak a többségi társadalomnak, hanem a romáknak is ajánlja a könyvet, hogy ismerjék meg saját kultúrájukat. A társadalom egy része teljes asszimilációt vár el: miért jobb, ha megtartják az identitásukat?

– Zajlott egy érdekes kutatás az országban 1990 után, amikor rengeteg cigány fiatal került a pszichiátriára, ami addig nem volt jellemző. Ennek egyik oka az állások elvesztése volt, mert 1989-ig a cigányok többsége dolgozott. A foglalkoztatás aránya megegyezett a többségi társadaloméval, míg 1993-ra 28 százalékra csökkent. Kilátástalan helyzetbe jutottak, és ez húsz éve így van. Ez az egyik legalapvetőbb társadalmi problémánk, ami az oktatásban is megnyilvánul: ha a gyerek nem látja, hogy érdemes tanulni, mert álláshoz jut, sokkal gyengébb a motiváció.

Akik pszichiátriára kerültek, amellett, hogy elvesztették az állásukat, szinte teljesen megtagadták a gyökereiket. Nem mondták magukat cigánynak, nem mentek vissza a falujukba esküvőre, temetésre. Próbálták kitörölni az énképükből a származásukat. A kutatás egyik következtetése az, hogy egy ember egészséges fejlődéséhez nagyon fontos, hogy ismerje a saját gyökereit. A fa is elpusztul, ha elvágják a gyökereit, kicsit így vannak ezzel az emberek is. Fontos, hogy a romák megismerjék a saját történelmüket, kultúrájukat, meséiket, népdalaikat, tudjanak ezekbe kapaszkodni, építkezni belőlük. És ez az identitás nem ellenkezik a magyar identitással. A legtöbb cigány, akit ismerek, szereti a hazáját, és büszkén mondja magát magyarnak is. Ahogy Péli Tamás cigány festőművész mondta: „A cigány ember homlokán kettős aranypánt van, a cigány öntudata és a magyar kultúrája, és az egyikről sem vagyunk hajlandók lemondani."


– A cigányság között a teljes lakosságot meghaladó a katolikus keresztények aránya. Jól érzékelem, hogy több a sikeres egyházi, mint a nem egyházi integrációs program, kísérlet?

– Sok jó program létezik, amit az egyház segít. A cigány többségű Tarnabod kicsi zsákfalu az M3-as autópálya mellett, ott például a Máltai Szeretetszolgálat működtet egy remek programot. Ők azzal kezdenek, hogy vesznek egy házat a faluban, és valaki ott elkezd dolgozni, élni, megismerni az embereket, az életkörülményeiket. Az első ötletük az volt, hogy vettek egy kisbuszt, amellyel elvitték a munkahelyükre az ott lakókat. Addig ugyanis nagy gond volt a közlekedés, mert a munkaadók nem fizették a költségeit. Húsz munkahelyet teremtettek így. Utána rábeszélték a családokat, hogy szereljék át a villanyórákat előfizetésesre. Ez hatalmas váltást hozott, mert nem adósodnak el az emberek. A következő lépés az volt, hogy létrehoztak egy veszélyeshulladék-szétszerelő üzemet, majd arra is rávették az embereket, hogy tartsanak állatokat, műveljék a kertjeiket.

Híres cigányok

A püspöki kar cigánypasztorációs felelőse rámutatott: ha a romák megismerik a történelmüket, kultúrájukat, híres embereiket, az segít a pozitív cigánykép kialakulásában. Ilyen Boldog Ceferino vértanú, a cigányok védőszentje, akinek kettős évfordulóját ünnepeljük idén: 150 éve született, 75 éve halt meg Spanyolországban. Ceferino lókereskedő volt, aki segítette a közösségét, cigány polgármesternek is nevezték. Szép házasságban élt, mélyen vallásos ember volt. 1936-ban, a spanyol polgárháborúban a vörös partizánok pár hónap alatt több ezer papot, egyházi személyt megöltek. Ceferino egy pap védelmében áldozta fel az életét, őt is megölték a papokkal együtt. Sok nagy ember származik a cigányok közül, például Charlie Chaplin, akinek a humorista stílusa – kicsit önironikus – nagyon jellemző a cigány emberekre. De cigány származású volt Elvis Presley is.

Velünk küzdöttek 1848-ban és 1956-ban is

A magyar történelemnek is régtől fogva szereplői a cigányok. 1416-ban érkezett az első nagyobb csapat, Mátyás király 1476-ban privilégiumlevelet és adómentességet adott a nagyszebeni cigányoknak, mert a vár megerősítésében hasznos munkát végeztek. Temesváron 1500-ban ágyút öntöttek a török elleni harc keretében. Hatezer cigány honvéd harcolt az 1948–49-es szabadságharcban, ahogy sok cigány fiatal vett részt az 1956-os forradalomban is. A „Kócos" becenevű Szabó Ilonka a Corvin közben halt hősi halált. Az 1990-es marosvásárhelyi pogrom idején a cigányok siettek a magyarok segítségére, és segítettek kiszorítani a csőcseléket a városból. Ekkor hangzott el az azóta is sokat ismételt köszöntés: „Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!"

(Dél-Magyarország/ Farkas Judit interjúja)